- Január 8, 2018
Dear GoodTherapy.org,
Azt hiszem, érzékenyebb vagyok, mint a legtöbb ember. Nagyon könnyen megsértődöm vagy megbántódnak az érzéseim. Még olyan dolgok is, amelyek nem közvetlenül érintenek engem… nos, hatással vannak rám.
Én vagyok olyan érzékeny, amennyire csak tudok, ha ennek van értelme. Van rá mód, hogy megtanuljam, hogyan legyek kevésbé érzékeny? Ha valamitől dühösnek, szomorúnak, szorongónak, bűntudatosnak, szégyenlősnek, félősnek vagy féltékenynek érzem magam, van valami, amit tehetnék ellene? Aggódom, hogy valami baj van velem, mert nem tudom megállítani magam, hogy ne érezzem ezeket a dolgokat.
A barátom újra és újra azt mondta nekem, hogy abba kell hagynom az érzékenységemet, és terápiára van szükségem. Nem ő az egyetlen, aki azt mondta, hogy túl érzékeny vagyok. Ez engem felbosszant (valószínűleg azért, mert annyira érzékeny vagyok). Nem tudok nyerni. Miért vagyok ennyire érzékeny? -Easily Hurt
Dear Hurt,
Sok embernek vannak erős érzései – ez nem kudarc és nem is diadal, egyszerűen ilyenek. Abból, amit írtál, te is ilyen vagy.
Egy rakás érzést felsoroltál, ami hatással van rád: harag, bánat, szorongás, bűntudat, szégyen, félelem és féltékenység, és fogadok, hogy van még több is! Te is ember vagy. Nagy szíved van.
Azért aggódsz, hogy nem tudod megállítani magadat, hogy ne érezz dolgokat. Ez így van rendjén. Az érzéseid a te érzéseid, nincs velük semmi baj, és nem szabad megállítanod őket. Amit tehetsz, az az, hogy azon dolgozol, hogyan fejezd ki ezeket az érzéseket. Lehetséges, hogy erős reakciót vált ki belőled, majd szünetet tartasz, és utána eldöntöd, hogyan fejezed ki magad. A trükk az, hogy beépítsük ezt a szünetet. Ez sok gyakorlást igényel, de megéri.
Íme néhány gondolat arról, hogyan építhetsz be egy kis időt magadnak:
- Amint felismered, hogy érzel valamit, nevezd meg az érzést, és fogadd el. Vegyél néhány mély lélegzetet. Tudsz egy kis humort találni a helyzetben? Jó humorérzéket vélek felfedezni a leveledben.
- Döntsd el, mit kezdj az érzéssel, amit átélsz. Nyilvánítsd ki egyenesen, teljes erőbedobással? Vagy moduláld a kifejezésedet, mondjuk hangosabban vagy halkabban, nagyobbra vagy kisebbre? Ez nehéz kérdés. Lehet, hogy sokat kell gyakorolnod – nem valószínű, hogy azonnal meg fogod tudni csinálni -, ezért adj magadnak engedélyt arra, hogy kudarcot vallj, és próbáld meg újra. Ne feledje a tanulási görbét. Időbe telik. Senki sem fejlődik egyenes vonalban; vannak hullámvölgyek és hullámvölgyek. Ez már csak így működik. Mindenki számára.
Ez úgy hangozhat, mintha a barátod azt mondaná, hogy őrült vagy, ami nem szerencsés, mert (1) semmi baj nincs veled, és (2) ez megbélyegző fényben tünteti fel a terápiát, ami egy fantasztikus eszköz arra, hogy megértsük, mi mozgat bennünket.
Szeretnék javasolni néhány további eljárást, ami segíthet. Először is, tanulj meditációt, jógát, vagy valamilyen önképzést, ami a testre és a légzésre helyezi a hangsúlyt. Ha megtanulsz a légzésedre koncentrálni, időt és lehetőséget kapsz arra, hogy eldöntsd, mikor, hogyan és egyáltalán reagálsz-e az érzéseidre. Ne feledd, először felismered, megnevezed és elfogadod ezeket az érzéseket, de utána lehet, hogy cselekszel rájuk, de az is lehet, hogy nem.
Egy másik jó módja annak, hogy megismerd az érzéseidet, hogy mit jelentenek, és hogyan élj velük, ha találsz egy jó terapeutát, és beütemezel egy ülést. Az érzések tesznek minket emberré. Még emberibbé válunk, ha megtanuljuk felismerni az érzéseinket, és tudjuk, mit tegyünk velük; egy terapeuta segít megérteni a tetteinket és reakcióinkat, és azt, hogy miért történnek.”
Azt írod, hogy a barátod azt mondja neked, hogy “ne legyél már olyan érzékeny”. Ez úgy hangzik, mintha úgy éreznéd, hogy azért kritizál téged, aki vagy, de az, aki vagy – egy érzékeny ember – valószínűleg része annak, amiért egyáltalán vonzódik hozzád. Arról is beszámoltál, hogy azt mondja, hogy “terápiára van szükséged”. Szerintem a terápia hasznos lenne önnek, az ön által elmondottak alapján, és talán neki is az lenne.
Néhányszor, amikor az emberek frusztráltak a szeretteik miatt, valami olyasmit mondanak, hogy “terápiára van szükséged”. Ez úgy hangozhat, mintha a barátod azt mondaná, hogy őrült vagy, ami nem szerencsés, mert (1) nincs veled semmi baj, és (2) megbélyegző fényben tünteti fel a terápiát, ami egy fantasztikus eszköz arra, hogy megértsük, mi mozgat bennünket. A terápia kezd úgy hangzani, mintha büntetés lenne, pedig nem az – ez csak egy módja annak, hogy az emberek önmagukhoz nőjenek. Az a képesség, hogy tanulni és fejlődni tudjunk, nagy áldás.
A legjobbakat kívánom!
Lynn Somerstein, PhD, NCPsyA, C-IAYT