A páciens fogait előkészítik a fogszabályozásra.
A fogszabályozási szolgáltatásokat bármely fogszabályozásban jártas, engedéllyel rendelkező fogorvos nyújthatja. Észak-Amerikában a legtöbb fogszabályozó kezelést a fogszabályozó orvosok végzik, akik fogorvosok a malocclusio – a fogak, az állkapocs vagy mindkettő rendellenességeinek – diagnosztizálásában és kezelésében. A fogorvosnak 2-3 éves posztdoktori továbbképzést kell elvégeznie ahhoz, hogy megszerezze a fogszabályozási szakvizsgát. Sok háziorvos is nyújt fogszabályozási szolgáltatásokat.
Az első lépés annak meghatározása, hogy a páciens számára megfelelő-e a fogszabályozás. Az orvos konzultál a pácienssel, és szemrevételezéssel megvizsgálja a fogakat. Ha a fogszabályozás megfelelő, egy felvételi időpontot egyeztetnek, ahol röntgenfelvételeket, lenyomatokat és lenyomatokat készítenek. Ezeket a felvételeket elemzik, hogy meghatározzák a problémákat és a megfelelő eljárást. A digitális modellek használata rohamosan terjed a fogszabályozásban. A digitális kezelés a páciens íveiről készült háromdimenziós digitális modell elkészítésével kezdődik. Ez a modell a fogászati lenyomatok alapján készített gipszmodellek lézerszkennelésével készül. A számítógépes automatizált kezelési szimuláció képes automatikusan elválasztani az ínyt és a fogakat egymástól, és jól kezeli a malocclusziókat; ez a szoftver lehetővé teszi a klinikusok számára, hogy virtuális környezetben, minimális felhasználói beavatkozással biztosítsák, hogy a kiválasztott kezelés az optimális eredményt eredményezze.
A tipikus kezelési idő hat hónaptól két és fél évig terjed, a problémák összetettségétől és típusától függően. Szélsőséges esetekben ortognatikus műtétre lehet szükség. Körülbelül 2 héttel a fogszabályozó felhelyezése előtt ortodontiai távtartókra lehet szükség, hogy a hátsó fogakat széthúzzák, hogy elegendő hely legyen a szalagok számára.
A fogszabályozásra kerülő fogakra ragasztót visznek fel, hogy a cement könnyebben megtapadjon a fog felszínén. A legtöbb esetben a fogak sávozására, majd a fogszabályozásra kerül sor. A fogszabályozót fogászati cementtel helyezik fel, majd fénnyel kikeményedik, amíg meg nem szilárdul. Ez a folyamat általában foganként néhány másodpercet vesz igénybe. Szükség esetén a molárisok közé fogszabályozó távtartókat helyezhetünk el, hogy helyet csináljunk a később felhelyezendő moláris szalagoknak. A moláris szalagokra azért van szükség, hogy a zárójelek megtapadjanak. A szalagokat akkor is használják, ha a fogtömések vagy más fogászati munkák miatt a fogszabályozó rögzítése a foghoz nem lehetséges. A fogszabályozó csöveket (rozsdamentes acélcsövek, amelyeken a drótok áthaladnak), más néven moláris csöveket közvetlenül a moláris fogakhoz ragasztják, vagy kémiai vagy fénykeményedő ragasztóval. A moláris csöveket általában közvetlenül a szalagokhoz hegesztik, ami egy fémgyűrű, amely a moláris fogra illeszkedik. A közvetlenül ragasztott moláris csövek nagyobb hibaaránnyal járnak, mint az üvegionomercementtel cementált moláris szalagok. A fogszabályozó zárójelek, a ragasztott csövek vagy szalagok meghibásodása megnöveli a páciens teljes kezelési idejét. Bizonyított tény, hogy az üvegionomer cementtel cementált moláris szalagokhoz kevesebb zománc dekalcifikáció társul, mint a közvetlenül a molárisokhoz fénykeményedő ragasztóval cementált ortodontikus csövekhez. A korlátozott adatok miatt további bizonyítékokra van szükség a megalapozottabb következtetés levonásához.
A fogszabályozó drótot a zárójelek közé kell befűzni, és rugalmas vagy fém ligatúrával kell rögzíteni. A ligatúrák sokféle színben kaphatók, és a páciens kiválaszthatja a neki tetsző színt. Az ívhuzalokat gyakran hajlítják, alakítják és feszítik a kívánt eredmény elérése érdekében.
A fogszabályozót, átlátszó erősítő lánccal, a kezelés befejezése után eltávolítják.
A modern fogszabályozásban gyakran használnak nikkel-titán ívhuzalokat és hőmérséklet-érzékeny anyagokat. Hideg állapotban az ívhuzal petyhüdt és rugalmas, könnyen befűzhető bármilyen konfigurációjú zárójelek közé. Amint testhőmérsékletre melegszik, az ívhuzal megmerevedik, és igyekszik megtartani az alakját, állandó könnyű erőt gyakorolva a fogakra.
Horgokkal ellátott konzolokat lehet elhelyezni, vagy horgokat lehet készíteni és rögzíteni az ívhuzalhoz, amelyekhez gumiszalagokat lehet rögzíteni. A gumiszalagok elhelyezése és kialakítása a kezelés menetétől és az adott pácienstől függ. A gumiszalagok különböző átmérőkben, színekben, méretekben és erősségekben készülnek. Általában kétféle változatban is kaphatók: színes vagy átlátszó/opak.
A felhelyezési folyamat a különböző típusú fogszabályozók között eltérő lehet, bár vannak hasonlóságok, mint például a fogak felhelyezés előtti kezdeti formázási lépések. Például a világos fogszabályzók esetében a páciens fogairól készült lenyomatokat értékelik, hogy egy sor tálcát készítsenek, amelyek szinte védőruhaként illeszkednek a páciens szájához. A fogszabályozás egyes formáinál a zárójeleket egy speciális, a páciens szájára szabott formába helyezik, ami drasztikusan csökkenti az alkalmazási időt.
Sok esetben nincs elegendő hely a szájban ahhoz, hogy az összes fog megfelelően illeszkedjen. Ezekben az esetekben két fő eljárás létezik a helyteremtésre. Az egyik a foghúzás: a fogakat eltávolítják, hogy több helyet hozzanak létre. A második a tágítás, amelynek során a szájpadlást vagy az ívet egy szájpadlás tágító segítségével megnövelik. A tágítók gyermekeknél és felnőtteknél egyaránt alkalmazhatók. Mivel a felnőttek csontjai már összenőttek, a szájpadlás tágítása nem lehetséges a csontok feloldását célzó műtét nélkül. Felnőtteknél műtét nélkül is használható expander, de azt a fogív, nem pedig a szájpadlás kitágítására használják.
Néha a gyermek- és tizenéves pácienseknek, és esetenként a felnőtteknek az elsődleges kezelési fázis részeként fejfedő készüléket kell viselniük, hogy bizonyos fogak ne mozogjanak (a fejfedő és arcmaszk készülékekről bővebben lásd: Ortodontiai fejfedő). Amikor a fogszabályzó nyomást gyakorol a fogakra, a fogágyhártya egyik oldalon megnyúlik, a másik oldalon pedig összenyomódik. Ezt a mozgást lassan kell végezni, különben a páciens a fogak elvesztését kockáztatja. Ez az oka annak, hogy a fogszabályzót addig viselik, ameddig viselik, és csak bizonyos időközönként végeznek kiigazításokat.
A fogszabályzót általában három-hat hetente állítják be. Ez segít a fogak megfelelő helyzetbe való elmozdításában. A beállításkor a fogszabályozó eltávolítja a színes vagy fém ligatúrákat, amelyek az ívhuzalt a helyén tartják. A fogszabályozó drótot ezután eltávolítják, és kicserélhetik vagy módosíthatják. Amikor az ívhuzal visszakerül a szájba, a páciens kiválaszthatja az új rugalmas ligatúrák színét, amelyeket aztán a fém zárójelekhez rögzítenek. A beállítási folyamat némi kellemetlenséget okozhat a páciensnek, ami normális.