| Királyság | Animalia |
| Törzs | Chordata |
| osztály | Mammalia |
| Rend | Artiodactyla |
| Család | Cervidae |
| Genus | Dama |
| Species | Dama dama |
| Niche | Herding Herbivore |
| Length | 55-63 in (140-160 cm) |
| Súly | 66-220 lbs (30-100 kg) |
| Élettartam | 12-16 év |
| Társadalmi felépítés | Hordák |
| Megőrzési státusz | Least Concern |
| Preferált élőhely | A Közel-Kelet és Európa gyér erdőkkel tarkított gyepterületei, máshol is betelepült |
| Átlagos ivadékszám | Jellemzően 1 ivadék, bár néhány esetben ikrek is előfordulnak |
| Fő zsákmányfajok | Fűfélék, növényzet |
| Ragadozók | Más kontinenseken különböző ragadozók, de sok nagymacska, kutyafélék és leggyakrabban az ember |
Az alapok
A dámszarvas (Dama dama) a szarvasfélék (Cervidae) családjának tagja, amelybe az őz, a szarvas, a rénszarvas és a rokon fajok tartoznak. A gímszarvas ismert nagy, lapát alakú, tenyeres agancsáról, és gyakori színváltozata a fehér foltokkal borított világosbarna szőrzet.
A gímszarvasok elterjedési területe azonban igen nagy, és a populáció egészében meglehetősen nagy a genetikai változatosság. Ez számos más kiemelkedő színváltozatot eredményez, köztük a Menil (világosabb, markánsabb foltok), a Melanistic (nagyon sötét, foltok nélküli) és a Leucistic (szinte tiszta fehér szőrzet, sötét orral és szemekkel). Ezek a színváltozatok számos különböző génhez kötődnek, így a túlélésre és a szaporodásra gyakorolt hatásuk teljes mértékben attól függ, hogy az egyes dámszarvasok milyen környezetben élnek.
Kora nyáron a hímek elkezdik kifejleszteni az agancsukat. A fiatal bakok csak két tüskét fejlesztenek, és körülbelül 4 évre van szükségük ahhoz, hogy a teljes, tenyeres agancsuk kialakuljon. A legnagyobb aganccsal rendelkező hímek képesek megvédeni a szaporodási területüket. A hímek egy meghatározott őszi időszakban, az úgynevezett vadászidényben védik meg a területüket, hogy vonzzák a nőstényeket, és elnyerjék a párzási esélyt. Az ivarzás végén a hímek levetik az agancsukat – ezt a díjat egyes hegykészítők nagyra értékelik azokon a helyeken, ahol a gyűjtésük legális.
A gímszarvasok evolúciós története érdekes az emberi történelemmel összefüggésben. A közel 500 000 évvel ezelőtti paleolitikumtól kezdve a Római Birodalmon át a mai napig vadásznak a dámszarvasokra élelem és sport céljából. Napjainkban a dámszarvas Észak-Amerikába, Dél-Amerikába, Afrikába és Ausztráliába is betelepült – és e területek mindegyikén kezdenek vadon élő populációk kialakulni. Bár a dámszarvas sok vadász számára értékesnek számít, gyakran versenyez a helyi fajokkal, és veszélyt jelenthet.
Érdekes meglátások a dámszarvasról!
A dámszarvas valószínűleg azóta része az emberi történelemnek, amióta az ember “ember”. Nem meglepő, hogy a dámszarvas számos tanulsággal szolgál fontos biológiai fogalmakról! Az alábbiakban bemutatunk néhányat a legfontosabb dolgok közül, amit ez a faj a biológiáról taníthat nekünk:
“Az ivarzás” – Egy időzítési stratégia
A ivarzás egy olyan kifejezés, amely egyes csordaállatokra jellemző, amelyeknek meghatározott időzítésű párzási ciklusuk van. Sok szarvasfaj – köztük a dámszarvas – esetében az ivarzás ősszel kezdődik, lehetővé téve a nőstények számára, hogy a tél folyamán vemhesüljenek, és tavasszal szüljenek.
A tavasszal született kicsiknek van a legnagyobb hozzáférésük az új növények növekedéséhez. Bár több hónapig az anyatejjel táplálkoznak, a kicsiknél gyorsan kialakul a kérődzés – az összetett növényi rostok megemésztésének képessége. Ezzel a képességgel az új őzgidák nagy mennyiségű leveles zöldséget kezdenek el fogyasztani, és gyorsan megnőnek. A nőstények már 16 hónapos korukban ivaréretté válhatnak és szaporodhatnak, míg a hímek általában csak körülbelül 4 éves korukban kapnak lehetőséget a szaporodásra.
A nőstények ivarzási ciklusa általában a fialást irányítja, mivel a nőstények évente csak egyszer jönnek ivarzásba. Így a hímeknek csak korlátozott lehetőségük van a szaporodásra, és meg kell próbálniuk minél több nőstényt megtermékenyíteni. A dámszarvasbakok a vemhesség idején a környezettől és a helyi populáció méretétől függően különböző stratégiákat alkalmazhatnak a párválasztásra.
Az ember által átültetett fajok
Ha megnézzük a dámszarvas populációk alábbi térképét, meglepő lehet, hogy a dámszarvasnak több különálló populációja van, amelyek az egész világon elterjedtek. Valójában a térképen a különböző színek a dámszarvas elterjedési területének különböző időbeli kiterjedéseinek felelnek meg.
A barna színű történelmi populáció (1) a dámszarvas legrégebbi ismert populációja. Ezeket a populációkat az ember több százezer éve vadássza. A vörös populáció (2) valószínűleg az ókori civilizációk által Görögországba hozott eredeti populáció terjeszkedését jelenti.
A lila populáció (3) a dámszarvas populáció római terjeszkedését jelenti, a történelmi feljegyzések szerint a szarvasokat a római seregekkel hozták magukkal, és arra ösztönözték őket, hogy vad populációkat alakítsanak ki. Ezek az erőfeszítések valószínűleg Európa számos részébe vitték a dámszarvasokat.
Az utolsó, teal (4) színű populáció a dámszarvasok “modern” betelepítését képviseli, amely az 1900-as évek eleje óta történt. A dámszarvas Észak-Amerikába, Dél-Amerikába, Dél-Afrikába, Ausztráliába és Új-Zélandra is eljutott – legtöbbször vadászati célú élő állatok behozatalából.
Az olyan helyeken, mint Texas és Argentína, a dámszarvasokat gyakran farmokon tenyésztik. E szarvasok “vadászatát” gazdag fegyvertulajdonosoknak adják el, bár a dámszarvasok önellátó vadászata már régóta nem fordul elő. Az ökológusoknak gondosan figyelniük kell ezeket a betelepített populációkat, hogy ne okozzanak kárt, mint a nádi varangy, a zebrahal vagy más invazív fajok.
Párvériség különböző ökoszisztémákban
A dámszarvasok sok más szarvasféléhez hasonlóan többnejűséget gyakorolnak. A “poli-” jelentése sok, míg a “gyne” jelentése “feleség” – együtt: “sok feleség.”
A poligínyt gyakorló állatok olyan csoportokat alkotnak, amelyekben egy hím sok nőstényre jut. Ez ellentétben áll a poliandriával, ahol egy nőstény irányítja a sok hímből álló csoportot (néha a halaknál megfigyelhető). Egy poligén faj különböző szabályok szerint működhet, a környezettől, a fajsűrűségtől és a helyi viselkedésmódoktól függően.
A pusztai szarvasoknál kétféle poligíniát figyeltek meg: Haramiák és lekkingek. A háremeket alkotó hímek a csoporttal maradnak, amikor az mozog. A hím jellemzően megpróbálja együtt tartani a nőstényeit, hogy más hímek ne tudjanak beosonni, hogy hozzáférjenek. Ezzel szemben a leking hímek egy értékes területet – vagy leket – védenek, ahová a nőstények betévednek. Amíg az ő területén tartózkodnak, csak ő próbálkozhat a párzással.
Tanulmányok kimutatták, hogy az, hogy egy dámszarvas-populáció melyik módszert választja, nagyban függ a helyi környezettől. Amikor a nőstények nagy távolságokat tesznek meg az erőforráshiányos területeken, a hímek hajlamosak háremeket alkotni, hogy megvédjék őket. Ha a nőstények sok erőforrással rendelkező területen találhatók, a hímek hajlamosak megvédeni a legjobb területeket, ahol a legtöbb nőstény tartózkodik. Ez egyik esetben sem könnyű feladat a hímek számára sem – kutatók kimutatták, hogy a hím dámszarvasok testsúlyuk akár 17%-át is elveszíthetik az ivarzás idején, mivel megpróbálják megvédeni a nőstényeket vagy a területüket.