Objectives: A (210)polónium ((210)Po) klinikai toxikológiája iránti érdeklődést Alexander Litvinenko 2006-os mérgezése keltette fel. Ez a cikk a (210)Po lenyelése következtében kialakult akut sugárzási szindróma (ARS) klinikai jellemzőit, diagnózisát és kezelését tekinti át. FIZIKAI JELLEMZŐK: A (210)Po egy nagy energiájú alfa-sugárzó (radioaktív felezési ideje 138 nap), amely csak akkor jelent sugárveszélyt, ha a szervezetbe kerül, például lenyeléssel, mivel az alfa-részecskék biológiai szövetekben alacsony tartományban vannak jelen. Ennek következtében a külső szennyeződés nem okoz sugárbetegséget.
Toxikokinetika: A lenyelt (210)Po kezdetben a vörösvértestekben, majd a májban, a vesékben, a lépben, a csontvelőben, a gyomor-bélrendszerben (GI) és az ivarmirigyekben koncentrálódik. A (210)Po kiválasztódik a vizelettel, az epével, a verejtékkel és (esetleg) a leheletben, valamint a hajban is lerakódik. Lenyelés után a fel nem szívódott (210)Po a bélsárban van jelen. Az eliminációs felezési ideje az emberben körülbelül 30-50 nap. Orvosi kezelés hiányában a halálos szájon át bevitt mennyiség valószínűleg 10-30 mikrogramm nagyságrendű.
Klinikai megjelenés: Ha a felszívódott dózis elég nagy (pl. >0,7 Gy), a (210)Po ARS-t okozhat. Ezt egy prodromális fázis jellemzi, amelyben az expozíciót követően hányinger, hányás, étvágytalanság, limfopénia és néha hasmenés alakul ki. A nagyobb sugárdózisok a tünetek gyorsabb megjelenését és a limfocitaszám gyorsabb csökkenését okozzák. A prodromális fázist követheti egy látens fázis, amely során némi klinikai javulás következik be. Ezt követően a jellegzetes csontvelő (0,7-10 Gy), GI (8-10 Gy) vagy kardiovaszkuláris/központi idegrendszeri szindrómák (>20 Gy) alakulnak ki, a jellemzők időzítése és mintázata a szisztémás dózistól függ. A korai hányás, majd hajhullás és csontvelő-elégtelenség hármasa jellemző az ARS-re. Azok a betegek, akik nem gyógyulnak meg, heteken vagy hónapokon belül meghalnak, míg azoknál, akik túlélik, a teljes gyógyulás hónapokig is eltarthat.
Vizsgálat és diagnózis: A sorozatos vérképek fontosak a limfocitaszám csökkenésének mértékének megítéléséhez. A kromoszómaelemzés, különösen a dicentrikus szám, megállapíthatja a sugárzás hatását, és becslést ad a dózisra. A (210)Po mérgezés diagnózisát a (210)Po jelenléte a vizeletben és a székletben, valamint más lehetséges okok kizárása alapján kell felállítani. Az expozíció kórelőzményének hiányában a diagnózis felállítása nagyon nehéz, mivel a klinikai jellemzők hasonlóak a sokkal gyakoribb betegségekhez, mint például a GI fertőzések és a csontvelő elégtelensége, amelyeket például gyógyszerek, más toxinok vagy fertőzések okoznak.
Kezelés: A jó szupportív kezelés alapvető fontosságú, és a tünetek ellenőrzésére, a fertőzések megelőzésére, de az esetlegesen fellépő fertőzések kezelésére, valamint adott esetben vér és vérlemezkék transzfúziójára kell irányulnia. Hasznos lehet a gyomorszívás vagy gyomormosás, ha a lenyelést követően hamarosan elvégzik. A kelátterápia valószínűleg szintén előnyös, mivel az állatokon végzett kutatások szerint csökkent a visszatartás a szervezetben és javul a túlélés, bár egyes kelátképző szerekkel kapcsolatban egyes sugárérzékeny szervek fokozott aktivitásáról is beszámoltak. A (210)Po mérgezésre jelenleg a dimerkaprol (brit Anti-Lewisite) (alternatívaként a penicillamin) ajánlott, de állatmodellekben a 2,3,-dimerkapto-1-propánszulfonsav, a mezo-dimerkaptosuccinsav vagy az N,N -dihidroxi-etiletilén-diamin-N,N -bis-ditiokarbamát hatékonyságát is jelzik.
Következtetések: A (210)Po belső szennyeződése ARS-t okozhat, amire gondolni kell azoknál a betegeknél, akik kezdetben megmagyarázhatatlan hányással, majd később csontvelő-elégtelenséggel és hajhullással jelentkeznek.