Ha megkérdezik tőlem, hogy “mitől lesz minőségi egy konyhakés”? – figyelmen kívül hagyva a konkrét típust – gondolataim gyakran a damaszkuszi acél pengék felé terelődnek.
Ezeknek a pengéknek – a hírnév és (nos, persze) a marketing révén – megérdemelt hírnevük van, mint tartós, éles és vonzó pengéknek… és mint a konyha all-starjainak.
Most merüljünk el fejest a damaszkuszi acélba. Megbeszéljük a varázsuk eredetét, az “igazi” damaszkuszi acél történetét, a modern reprodukciós kísérleteket, és néhány olyan szempontot, amelyek az eredeti pengéket olyan kívánatossá teszik.
Honnan kapta a damaszkuszi acél a nevét?
A damaszkuszi acél gyökerei valószínűleg Szíriában gyökereznek. “Damaszkusz” Szíria fővárosa, amely híres a kardkészítésben való jártasságáról – és ez a szó eredetének fő esélyese.
Ez azonban nem az egyetlen esélyes. A “ḍamma” – ضَمَّ – arabul azt jelenti, hogy összefogni vagy összegyűjteni, míg a “ma” – ما – a vizet jelenti – lehetséges, hogy valami a víznek látszó összefogott rétegek magyarázzák ezt? Nos, nem tudom – de mindenképpen lehetséges.”
Az, hogy pontosan hogyan keletkezett a “damaszkuszi acél”, a történelem homályába vész. Nem tudjuk, hogy az elnevezés azért katonáskodik-e ma is, mert Damaszkuszban kardokat készítettek, bár a környéken nagy fegyverkészítő hagyományai voltak. Szíria – vagy valahol a Közel-Keleten – mintás, nagy széntartalmú Wootz-acélt importált Indiából vagy Srí Lankáról, és ezután a fegyveripar kihasználta a kiváló minőségű alapanyagokat, hogy legendás, több réteg acélból készült pengéket készítsen.
A modern korban a damaszkuszi acél általában a jellegzetes sávos mintázatra utal, amely a rozsdamentes acél többszörösen hegesztett rétegéből ered. Bár elvesztettük ezeknek a pengéknek az eredeti kovácsolási módszertanát, a modern eljárások különálló (és egyedi) mintázatot eredményeznek, amely ugyanolyan szép és tartós, mint az eredetiek.
Wootz acél
A hírhedt wootz acélból készült pengék a történelmi damaszkuszi pengékben felismert bonyolult és művészi stílusú pengéket eredményeznek. Bár hasonlóan nézhetnek ki, egy penge eredete és kovácsolási folyamata egy kicsit eltérhet a damaszkusziaktól.
Beszéljünk egy kicsit a wootz acélról.
A wootz acél eredete
A dél-indiai eredetű, számos irodalmi szöveg foglalkozik a világhírű, magas széntartalmú wootz acél történetével. A “wootz” szó valószínűleg az “ukku” elferdítése, ami Dél-India több nyelvében is az “acél” szó.
A szó csak a 18. század vége felé vándorolt át az angol nyelvbe, és az európaiak elmélyedtek az acél készítésében.
A cikk megjelenésekor még nincs adatunk arról, hogy a wootz acél mikor keletkezett. Bizonyítékunk van arra, hogy a wootz acél a Kr. e. 4. század körül, Nagy Sándor hadjárata idején volt forgalomban. Még korábban, egy nemrégiben készült tanulmány az indiai Tamil Nadu közelében egy magas széntartalmú (,9-1,3%-os széntartalmú) kardot tárt fel, amely a vaskorból származik – valószínűleg már az i. e. 6. századból.
Mindez azt sugallja: az emberiség régebb óta dolgozik magas széntartalmú acéllal, mint gondolnánk.
A wootz acél jellemzői
A minták változatossága jellemzi a wootz acélt; mind a kinézet, mind a szín minden acélsávban más és más. A modern időkben azonban az, amit ma “damaszkuszi acélként” emlegetünk, nem utal a 18. & 19. században a kohászok által felismert wootz acélra.
Az eredeti eljárás során vasércet olvasztottak, hogy kovácsoltvasat kapjanak, majd melegítették és kalapáccsal verték ki belőle a salakot. Egy másik módszer az volt, hogy a magnetitércet lezárt tégelyben, szén jelenlétében hevítették – így jött létre az ismert magas széntartalmú keverék.
Bár a wootz pengéknek árulkodó mintázata van, nem feltétlenül mindegyiknek van felismerhető mintázata. Ha volt is minta, az valószínűleg az acélt készítő kovács (és képzettsége) miatt különbözött. A mintákat a kalapálás, a maratás, sőt a festés kombinációja is befolyásolhatta.
Miért olyan legendás a damaszkuszi acél?
Talán ez az acéltípus az ősi technikák és az anyag, amelyből származik – és a szívósságáról és szépségéről szóló mesék miatt nyerte el legendás státuszát. Az eljárás nélkül – vagy az indiai Wootz acélban lévő különleges valami nélkül – a damaszkuszi acél soha nem jött volna létre.
Még valamit tisztázzunk, mielőtt belemerülnénk: A “damaszkuszi acél” egy másik gyűjtőfogalom, amely különböző dolgokra utal. Vagy, ami talán még rosszabb – egy marketing kifejezés, amely az ősi pengékre emlékeztet.
J.D. Verhoeven, A.H. Pendray és W.E. Dauksch közzétették magyarázatukat arról, hogy miben különbözött a régi eljárás. Arra a következtetésre jutottak, hogy:
“Vizsgálataink alapján egyértelmű, hogy egy múzeumi minőségű wootz damaszkuszi penge damaszkuszi mintázatának előállításához a kovácsnak legalább három követelménynek kellett megfelelnie. Először is, a wootz-botnak olyan érclelőhelyről kellett származnia, amely jelentős mennyiségben tartalmazott bizonyos nyomelemeket, nevezetesen Cr-t, Mo-t, Nb-t, Mn-t vagy V-t.”
Ezeken kívül bólintottak arra a tényre, hogy az acélkészítők valószínűleg szóban – és titokban – adták tovább a módszerüket:
“A kiváló minőségű pengéket előállító kovácsok valószínűleg szigorúan őrzött titokként kezelték a pengék készítésének folyamatát, amelyet csak a tanoncaiknak adtak át.”
Az Alfred Pendray és John Verhoeven valóban publikált egy tanulmányt a régi eljárás reprodukálására tett modern kísérletükről. Elég ügyes!
“Modern” damaszkuszi acél
A legtöbb modern “damaszkuszi” acél pengét talán helyesebb lenne “damaszkuszi stílusú” pengének nevezni. Nos, kivéve néhány kísérletet az ősi eljárás reprodukálására (ezekre a következőkben térünk ki).
A leggyakoribb módszer, ami manapság a damaszkuszi acélba kerül, az a különböző összetételű fémek mintahegesztése egy tuskóba, vagy a kész késsé való feldolgozásra szánt öntvénybe.
A damaszkuszi acél reprodukálására tett egyéb modern kísérletek
Az, hogy a damaszkuszi acél kovácsolási eljárása évszázadokkal ezelőtt elveszett, nem akadályoz meg senkit abban, hogy megpróbálja lemásolni a damaszkuszi acélt.
Az 1980-as években két stanfordi kohász – Jeffrey Wadsworth és Oleg D. Sherby – véletlenül rábukkant egy modern módszerre. Valami damaszkuszi acélhoz hasonlót állítottak elő, miközben megpróbáltak magas széntartalmú acélból “szuperplasztikus” fémet készíteni. Becsléseik szerint a mintájuk körülbelül 1-2% szén-dioxidot tartalmazott, szemben a legtöbb modern acélnál szokásos < 1%-os értékkel. Az eljárásukat az On the Bulat-Damascus steels revisited című tanulmányban tárgyalták.
Egy másik elmélet Peter Paufler kutatótól és másoktól a Drezdai Egyetemen azt sugallja, hogy a Wootz acélpengék elektronmikroszkóp alatt valami olyasmit néznek ki, mint a szén nanocsövek. Lehet, hogy a Verhoeven és társai által észlelt szennyeződések talán hozzájárultak a szén nanocsövek növekedéséhez? Talán – de Verhoeven, meg kell jegyezni, nem ért egyet azzal, hogy a nanocsövek különlegesek lennének a Wootz-mintákban, és kijelentette: “Szerintem ezek a struktúrák a normál acélokban is megtalálhatók lennének.”
Ez mind érdekes, de ne tartsuk vissza a lélegzetünket – különösen, ha az ősi damaszkuszi acél az eljárás, a szennyeződések és egy India melletti különleges lelőhely szerencsés kombinációjának köszönhető.”
Damaszkuszi acél: Good in Your Kitchen
A mai damaszkuszi acél pengék talán nem ugyanazok, mint amiket Nagy Sándor idejében használtak, de még mindig legendás, egyedi mintákkal, éles élekkel és megbízható általános felépítéssel rendelkeznek. Nem csoda, hogy olyan sok szakácskést, szantokést és egyéb konyhai kést találunk, amelyekben a modern eljárást alkalmazzák.
Jól mutatnak majd a konyhájában, és valószínűleg nem kell aggódnia amiatt, hogy egyhamar le kell cserélnie őket. Csak figyelje az ujjait – azok majd jelzik, mennyire élesek.
- Megosztás
- Tweet
- Pin
- Nyomtatás