Kihívások és lehetőségek
A mai buddhista közösségek állapota és az előttük álló kihívások területenként gyökeresen eltérnek. Számos olyan ország van például, ahol a korábban jól beágyazott buddhista közösségek súlyos visszaeséseket szenvedtek el, amelyek megnyirbálták befolyásukat és komolyan csorbították életerejüket. Ez a helyzet elsősorban azokban az országokban uralkodik, amelyeket kommunista kormányok irányítanak vagy irányítottak, amelyek tudatosan azon dolgoztak, hogy aláássák a buddhista intézményes hatalmat és befolyást. Ez történt Közép-Ázsia mongol területein, a kínai szárazföldön és Tibetben, Észak-Koreában, Vietnamban, Kambodzsában és Laoszban. A 20. század végére a buddhista közösségekre nehezedő nyomás számos ilyen területen enyhült, bár a körülmények országonként és időszakonként eltérőek voltak. Kambodzsában a buddhizmust hivatalosan újra államvallássá nyilvánították.
Más a helyzet Ázsia azon részein, ahol a buddhizmus maradt a vezető vallási erő, és továbbra is erős befolyást gyakorolt a politikai, gazdasági és társadalmi életre. Ez a helyzet Srí Lankán és Mianmarban, ahol a szingaléz és burmai többségű lakosság körében a buddhizmus a domináns vallás, valamint Thaiföldön, ahol a lakosság több mint 90 százalékát buddhistának tartják. Bár a buddhisták többségben vannak, ezeken a területeken egyedülálló kihívásokkal kell szembenézniük. Srí Lankán a buddhisták megosztottak voltak a szingaléz kormány és a Tamil Tigrisek, egy félkatonai csoport közötti polgárháborúra (1983-2009) adott megfelelő választ illetően, amely a főként hindu tamilok számára független államot akart létrehozni északon. Mianmarban a buddhisták mély politikai megosztottsággal szembesültek az 1962-től 2011-ig uralkodó katonai junta, amely diktatúráját a hagyományos buddhista fogalmakkal próbálta legitimálni, és a Nobel-békedíjas Aung San Suu Kyi vezette demokratikus ellenzék között, amely ellenállását a buddhista tanítás és gyakorlat egészen más változatára alapozta. 2007-ben a buddhista szerzetesek kiemelkedő szerepet játszottak a mianmari úgynevezett sáfrányos forradalomban (nevét a théraváda szerzetesek által hagyományosan viselt sáfrányszínű köntösről kapta), amely egy nagy tüntetés volt Yangonban a demokratikus reformokért, és amelyre a kormány keményen reagált. Ez az akció katalizátor volt, amely hozzájárult a 2008-as alkotmányos reformokhoz és a 2011-es kormányváltáshoz. Thaiföld államvallásaként a buddhizmus megőrizte szilárd pozícióját a viszonylag stabil társadalmi és politikai rendben, a különböző csoportok között kialakult mély megosztottság és konfliktusok ellenére. A buddhizmus a hivatalosan elismert “szellemi örökség” Bhutánban, egy hagyományosan vajrayana buddhista királyságban, amely 2008-ban fejezte be a parlamentáris kormányzásra való áttérést.
A harmadik helyzet olyan társadalmakban fordul elő, ahol a buddhista hagyományok jelentős szabadsággal és hatékonysággal működnek, bár a buddhizmus szerepe különböző mértékben körülhatárolt. Ez a helyzet uralkodik a csendes-óceáni térség számos országában, köztük Dél-Koreában, Tajvanon és Szingapúrban, és kisebb mértékben a délkelet-ázsiai országokban, például Malajziában és Indonéziában, ahol a buddhizmust a nagyszámú kínai kisebbség jelentős része gyakorolja. Az elsődleges példa azonban Japán, ahol a buddhizmus továbbra is jelentős befolyást gyakorol. A Japánban kialakult, erősen modernizált társadalomban számos mélyen gyökerező buddhista hagyomány, mint például a shingon, a tendai, a Tiszta Föld és a zen, fennmaradt és alkalmazkodott a változó körülményekhez. Ugyanakkor az új buddhista szekták, mint a Risshō-Kōsei-kai (“Társaság az Igazságosság és a Baráti Kapcsolatok Megalapozásáért”) és a Sōka-gakkai (“Értékteremtő Társaság”) több millió hívőt szereztek Japánban és szerte a világon. Az utóbbi, amely a Nichiren buddhizmus egyik változata, a 20. század vége óta Daiseku Ikeda vezetésével növelte nemzetközi ismertségét.
Végül új buddhista közösségek vertek gyökeret olyan területeken, ahol a buddhizmus évszázadokkal ezelőtt eltűnt, vagy a 19. század közepe előtt egyáltalán nem is létezett. Indiában például a B.R. Ambedkar által alapított mahar buddhista közösség kialakította a buddhista tanítás és gyakorlat saját stílusát, amely magában foglalja és integrálja a korábban létező mahar hagyományból merített vallási elemeket.
© Manohar S/Fotolia
A nyugati világban, különösen az Egyesült Államokban és Kanadában, az új buddhista közösségek – köztük az Ázsia különböző részeiről érkezett buddhista bevándorlók, a bevándorlók Észak-Amerikában született gyermekei és az őshonos konvertiták – növekedése valóban nagyon gyors volt. Ezeken a területeken a régebbi buddhista hagyományok olyan módon keveredtek és kölcsönhatásba léptek egymással, ami gyors változásokat eredményezett a gondolkodásmódban és a gyakorlatban. Sok őslakos megtérő nagyobb hangsúlyt fektet a meditáció gyakorlására, mint a szerzetesi életre, és a 20. század közepe óta könyvek és más médiumok folyamatos áradata tükrözi ezt a tendenciát. Sok más, nem ázsiai származású, Észak-Amerikában született buddhista tanult a hagyományos buddhista országokban, felszentelődött, és visszatért az Egyesült Államokba, hogy kolostorokat és buddhista közösségi központokat vezessen, sőt alapítson. Néhány gyakorló buddhista és buddhizmus-kutató úgy véli, hogy a nyugati, és különösen az észak-amerikai akkomodációs és akkulturációs folyamat a “Dharma kerekének negyedik fordulójához” vezet, a buddhizmus egy új formájához, amely egészen más lesz, mint a hagyományos théraváda, mahájána és vajrajána formák, miközben mindegyiknek egyes aspektusait magában foglalja.
A buddhizmus több mint két évezreden át hatalmas vallási, politikai és társadalmi erő volt, először Indiában, az eredeti hazájában, majd számos más országban. Ma is erőteljes vallási, politikai és kulturális erő a világ számos részén. Minden okunk megvan feltételezni, hogy a buddhizmus vonzereje messze a jövőben is megmarad.