1914-ben az Oszmán Birodalom 2,4 millió km2 területet ellenőrzött, beleértve a mai Törökország egész területét és a Közel-Kelet nagy részét. A birodalmat a törökök uralták, de arabok, kurdok, görögök, örmények és más etnikai kisebbségek is tartoztak hozzá. Hivatalosan az Oszmán Birodalom egy iszlám kalifátus volt, amelyet egy szultán, V. Mehmed irányított, bár keresztények, zsidók és más vallási kisebbségek is éltek benne. A birodalom 600 éves fennállásának majdnem egész ideje alatt ezek a nem muszlim alattvalók szisztematikus megkülönböztetést, időnként pedig egyenesen üldözést szenvedtek el.
A birodalom az 1914 előtti évtizedben politikai felfordulások sorozatát élte át. A szultán pozíciója a fejedelem szerepére csökkent, és a hatalmat az úgynevezett “ifjú törökök” ragadták magukhoz – jól képzett török katonatisztek egy csoportja, akik modernista reformok bevezetésével akarták újjáéleszteni a birodalmat. Elméletileg ezek közé tartozott a nem muszlimokkal szembeni hivatalos megkülönböztetés megszüntetése, a nők oktatásának és emancipációjának ösztönzése, valamint a világi bíróságok hatáskörének növelése az iszlám bíróságok rovására. Ez a folyamat azonban vegyes eredményeket hozott, és megtört a háború nyomása alatt, először Líbiában és a Balkánon (1911-13), majd a szövetségesek ellen (1914-18).
Vezetőinek ambiciózus tervei ellenére 1914-ben az Oszmán Birodalom – amely fénykorában gazdagságban és hatalomban felülmúlta európai riválisait – gazdasági, technológiai és katonai kapacitásban immár valamennyi európai nagyhatalom mögött állt. A reformokat a kialakulóban lévő török nacionalizmus is aláásta. Az ifjú törökök nemcsak a török nacionalizmus eszméjét hirdették az Oszmán Birodalmon belül, hanem a “pántörök” eszméket is – a Kaukázus és Közép-Ázsia etnikai vagy kulturálisan rokon “török” lakosságának “újraegyesítését” az oszmán uralom alatt. Ez az álláspont – és a török identitás mindenek fölé emelése – ellentétben állt a többnemzetiségű birodalom valóságával, és csak arra szolgált, hogy felszítsa az ősi etnikai és vallási feszültségeket a különböző oszmán alattvaló népek között.
A pán-török célok követése szinte garantálta a háborút az Orosz Birodalommal, amely immár Közép-Ázsia és a Kaukázus nagy részét ellenőrizte. A pánturkizmust támogatók, mint például Enver pasa, a hadügyminiszter, távolról sem riadtak vissza ettől a lehetőségtől, és aktívan keresték a lehetőséget, hogy az Oszmán Birodalom kedvező feltételekkel vegyen részt egy ilyen konfliktusban. Az előző három évszázad során az oszmán és az orosz birodalom több mint egy tucat külön háborút vívott egymás ellen, amelyek során az oszmánok végül jelentős területeket veszítettek. Oroszország belépése az első világháborúba a szövetségesek oldalán segített meggyőzni az olyan kulcsfontosságú török vezetőket, mint Enver pasa, hogy a központi hatalmak mellé álljanak.