Az ébrenlétünk alatt is elég nehéz elkerülni azokat a borzalmas, vonagló lényeket, most még attól is kell tartanunk, hogy alvás közben is a szánkba másznak? A kis Miss Muffett egy csavargó volt.
Ne féljetek. Ez a “statisztika”, miszerint egy átlagos ember évente átlagosan nyolc pókot nyel le, nem csak kitaláció, hanem példa arra, hogy milyen abszurd dolgokat hisznek el az emberek csak azért, mert az interneten találkoznak velük.
Amint azt a Scientific American megjegyezte, ez az állítás biológiai szempontból rendkívül valószínűtlen:
A mítosz szembemegy mind a pókok, mind az ember biológiájával, ami nagyon valószínűtlenné teszi, hogy egy pók valaha is a szánkba kerüljön.
A legtöbb észak-amerikai otthonban három-négy pókfaj él, és általában mindannyian vagy a hálójukat gondozzák, vagy nem emberlakta területeken vadásznak. Bejárásaik során általában szándékosan nem másznak be egy ágyba, mert az nem kínál zsákmányt (kivéve, ha ágyi poloskák vannak benne, ebben az esetben az illetőnek nagyobb gondjai vannak). A pókokat az ember sem érdekli. “A pókok úgy tekintenek ránk, mint egy nagy kőre” – mondja Bill Shear, a virginiai Hampden-Sydney College biológiaprofesszora, az Amerikai Arachnológiai Társaság korábbi elnöke. “Olyan nagyok vagyunk, hogy tényleg csak a táj részei vagyunk.”
A pókok valószínűleg mindennél jobban félnek az alvó embertől. Az alvó ember lélegzik, dobog a szíve és talán horkol – mindezek olyan rezgéseket keltenek, amelyek figyelmeztetik a pókokat a veszélyre. “A rezgések a pókok érzékszervi univerzumának nagy szeletét képezik” – magyarázza Crawford – “Egy alvó ember nem olyasmi, amit egy pók szívesen megközelítene.”
Az emberi biológia szempontjából a szóbeli pókmítosz is nevetségesnek tűnik. Ha valaki nyitott szájjal alszik, valószínűleg horkol – és ezzel elriasztja a nyolclábú betolakodókat. Ráadásul valószínűleg sokan felébrednének attól az érzéstől, hogy egy pók mászik az arcukon át a szájukba. Shear tanúsíthatja: egyszer, kempingezés közben arra ébredt, hogy egy hosszú lábú apapók mászik az arcán.
Hogyan keletkezett tehát ez az állítás? Egy 1993-as PC Professional-cikkben Lisa Holst rovatvezető arról írt, hogy mindenütt “tények” listái keringtek e-mailben, és hogy a hiszékeny címzettek milyen könnyen elfogadták őket igaznak. Álláspontja bizonyítására Holst felajánlotta saját kitalált listáját hasonlóan nevetséges “tényekről”, amelyek között szerepelt a fent idézett statisztika arról, hogy az átlagember évente nyolc pókot nyel le, amelyet egy 1954-es rovarfolklórról szóló könyvben megjelent, gyakori tévhiteket tartalmazó gyűjteményből vett át. Finom iróniával élve, Holst e hamis “tény” terjesztése arra sarkallta, hogy az egyik legszélesebb körben terjesztett félinformációvá váljon az interneten.