A válasz természetesen még mindig nagyrészt spekulatív, de a mikroevolúció (a szaporodó populációkon belüli és a populációk közötti időbeli változások) és a makroevolúció (az azonosítható fajok felemelkedése és hanyatlása) közötti különbségekről szóló számos érdekes vita középpontjába kerül. A kérdezőt az érdekli, hogy a Homo sapiensben történnek-e változások, vagy új Homo fajok jelennek meg? Például a földrajzi elszigetelődés az egyik hagyományos mechanizmus, amelyre hivatkoznak az új fajok kialakulásának kiváltására; egyes szakértők ezért egyenesen azt állítják, hogy az emberi evolúció véget ért, mert a modern világban senki sincs igazán elszigetelve az emberiség többi részétől. És attól függően, hogy hogyan alkalmazzák, a kultúra és a technológia vagy elszigetelhet egyes embereket a többiektől, vagy segíthet a többiekhez való renormálódásukban.”
Meredith F. Small, a Cornell Egyetem antropológiai tanszékének docense egy nézőpontot kínál:
“Először is, az ember nem igazán változtatta meg a természetes szelekció szabályait. Azt gondolhatnánk, hogy mivel van kultúránk – és vele együtt mindenféle orvosi beavatkozás és technológia -, hogy immunisak vagyunk a természetes szelekcióra, de a természet a szokásos módon halad. Az evolúciót a génfrekvenciák időbeli változásaként határozzák meg, ami azt jelenti, hogy generációk során változások lesznek a génállományban, és az ember ugyanúgy megtapasztalja ezeket a változásokat, mint bármely más szervezet. Vannak, akik élnek, és vannak, akik meghalnak, és vannak, akik több gént adnak tovább, mint mások. Ezért az emberi génállományban idővel változás következik be.”
“De azt feltételezhetnénk, hogy a sok kulturális és technológiai beavatkozás mellett valamilyen módon befolyásolni kellene a génállomány összetételét, és ez így is van. Vegyük például a himlőt. Évekkel ezelőtt emberek milliói haltak meg himlőben, és a génjeik nem öröklődtek tovább, mert sokan közülük a reproduktív kor előtt haltak meg. Az emberi génállományból tehát hiányoztak ezeknek az embereknek a génjei. Most azonban, mióta a himlőt eltörölték a bolygóról, azok az emberek, akik normális esetben belehaltak a betegségbe, most élnek, valószínűleg gyermekeik lesznek, és így hozzájárulnak az emberi génállományhoz. Egy másik példa: a születési ráta mindig csökken, minél fejlettebb és gazdaságilag gazdagabb egy ország. Ma a legmagasabb a születési arány Latin-Amerikában, Afrikában és Ázsiában. Az ezeken a helyeken élő emberek ma már a legnagyobb mértékben járulnak hozzá az emberi génállományhoz. Sok generáció múlva az emberi faj több génből fog állni ezekből a csoportokból, mint a fejlett országokból.”
“A kultúra, a fejlődés és az orvostudomány tehát megváltoztathatja az emberi génállomány tenorját, de nem veszik el az evolúció erejét, a változás erejét. Azt is tartsuk szem előtt, hogy a kultúra talán nem tűnik “természetes” erőnek, de mivel a környezetünk része, ugyanolyan természetes, mint a betegségek, az időjárás vagy az élelmiszerforrások. Mi a fejlett nemzetekben azt gondolhatjuk, hogy immunisak vagyunk a természetes szelekcióval szemben, mert annyira körülvesznek minket az anyagi javak és a csúcstechnológia, de ez a védettség csak illúzió. A technológia semmitől sem véd meg minket, és az orvostudomány biztosan nem gyógyított meg minden betegséget – kérdezzük csak meg a Red River melletti Nebraskában élő embereket, hogy mit gondolnak!”
“Mi a fejlett nemzetekben kényelmesebbek vagyunk, de még mindig meghalunk, és még mindig másképp járulunk hozzá a jövő generációihoz. És ami a legfontosabb, fel kell ismernünk, hogy a fejlett nemzetek emberi fajról alkotott nézete egy nagyon szűk látókörbe helyezi az emberiséget. Az emberi népesség többsége nem így él; a Földön élő emberek több mint fele még soha nem beszélt telefonon.”