A distalis humerus törései a felnőttkori könyöktörések 2%-át teszik ki. A sérülési mechanizmusok közé tartozik a nagy energiájú trauma a bőr érintettségével, valamint a csontritkulásos csontban bekövetkező kis energiájú trauma. A kezelés célja az anatómiai helyreállítás fiatal, nagy igénybevételt jelentő betegeknél és a mindennapi élettevékenységek gyors helyreállítása időseknél. A teljes törések viszonylag könnyen diagnosztizálhatók, a részleges ízületen belüli törések azonban nem. A klinikai diagnózis során figyelembe kell venni a lehetséges szövődményeket, mint például a nyílt sérülések és a singcsonti ideg traumája. Teljes ízületi törés esetén elegendőek a standard röntgenfelvételek és a műtőben végzett kiegészítő disztrakciós sorozatok. A részleges ízületen belüli töréseknél CT-vizsgálatra és 3D rekonstrukcióra van szükség az érintett töredékek teljes körű értékeléséhez. A törések leírásához és a kezelés kiválasztásához a SOFCOT, az AO/OTA és a Dubberley osztályozás a leghasznosabb. A műtét az optimális kezelés, és a tervezés a törés típusán alapul. A teljes töréseket hátsó megközelítéssel kezelik. A tricepsz kezelése a törésvonalaktól és a tervezett rögzítés típusától függ. A legstabilabbak a 90° vagy 180°-ban két lemezt alkalmazó konstrukciók, interkondiláris törések esetén további frontális csavarral. A könyökízületi arthroplastika javallt lehet kiválasztott betegeknél, akiknek súlyosan communizált disztális felkarcsonttörése és csontritkulásos csontja van. A nyitott törések nagyobb kihívást jelentenek a rögzítés és a sebkezelés szempontjából, és sajnos rosszabbak a kimenetelük. Egyéb szövődmények a könyök merevsége, a nem-unió, a malunió és a heterotópos csontosodás.