A mai napon a katolikusok és sok más keresztény ünneplik Szűz Mária mennybevételének ünnepét. Ez a jelentős ünnepnap Jézus Krisztus édesanyjának lelki és fizikai eltávozására emlékezik a földről, amikor lelke és teste egyaránt Isten jelenlétébe került.
A tiszteletreméltó XII. Pius pápa ezt a Szűz Máriáról szóló hitet az Egyház örök tanításaként erősítette meg, amikor 1950-ben hivatalosan is a katolikus hit dogmájaként határozta meg, pápai tévedhetetlenségre hivatkozva hirdette, hogy “Isten Szeplőtelen Anyja, az örökké szűz Mária, miután földi életét befejezte, testtel és lélekkel együtt a mennyei dicsőségbe vétetett.”
A “Munificentissimus Deus” (Bőkezű Isten) című apostoli konstitúciója, amely meghatározta a dogmát,
tartalmazta a pápa beszámolóját számos régi hagyományról, amelyek alapján az Egyház történelme során mindig is ünnepelte a mennybevételt.
A konstitúció idézte a korai egyházatyák tanúságtételeit is a témában, és ismertette a teológiai elmélkedés történetét számos olyan bibliai szakaszról, amelyek úgy tekinthetők, mint amelyek arra utalnak, hogy Mária halála után a mennybe vétetett.
Bár a Szentírás nem írja le kifejezetten Mária testi mennybevételét, a katolikus hagyomány azonosítja őt a “napba öltözött asszonnyal”, akit a Jelenések könyvének 12. fejezete ír le.
A szöveg “nagy jelnek” nevezi ennek az asszonynak a megjelenését, amely “megjelent az égben”, és arra utal, hogy ő a zsidó Messiás anyja, és “lába alatt a hold van, fején pedig tizenkét csillagból álló korona”. Ennek megfelelően a nyugati hagyomány katolikus ikonográfiája gyakran ábrázolja Szűz Mária mennybevételét ilyen módon.
A keleti keresztények szintén hagyományosan Mária mennybevételét tartják hitük lényeges elemének. XII. Pius több korai bizánci liturgikus szöveget, valamint a nyolcadik századi arab keresztény teológust, Damaszkuszi Szent Jánost idézte Mária mennybevételének saját, mérvadó meghatározásában.
“Ez illett” – mondta Szt. Damaszkuszi János a mennybevételről szóló prédikációjában, “hogy ő, aki a szülésben sértetlenül megőrizte szüzességét, a halál után is megőrizze saját testét minden romlástól mentesnek”, és “hogy ő, aki a teremtőt gyermekként a mellén hordozta, az isteni tabernákulumokban lakjon.”
A keleti keresztény hagyományban ugyanezt az ünnepet ugyanazon a naptári napon ünneplik, bár jellemzően Mária mennybemenetele (elalvása) néven ismert. A Dormition keleti katolikus ünneplését kéthetes böjti időszak előzi meg, amely hasonló a nagyböjthöz. XII. Pius a “Munificentissimus Deus”-ban ugyanezt a böjti időszakot a nyugati keresztények hagyományos örökségéhez tartozónak is említette.
A Nagyboldogasszony ünnepe mind a római, mind a keleti rítusú katolikusok számára mindig kötelező szent nap, amelyen kötelesek részt venni a szentmisén vagy az isteni liturgián.