AT&T DIVESTITURE. Az American Telephone and Telegraph (AT&T) a huszadik század nagy részében a világ legnagyobb vállalata volt, 75 milliárd dolláros vagyonával és több mint egymillió alkalmazottjával. Más vállalatokkal ellentétben az AT&T szabályozott monopólium volt; a kormány engedélyezte, hogy versenytársak nélkül működjön, cserébe a kiváló minőségű, egyetemes szolgáltatásért.
A világ legjobb telefonszolgáltatását nyújtó Bell System sikere ellenére a versenytársak, az állami szabályozó hatóságok, a törvényhozók és a szövetségi kormány összeesküdtek a szétverésére. Az AT&T állandó szabályozói ellenőrzésnek volt kitéve, de a vállalat és a szabályozó hatóságok közötti szövetség sosem volt elég hivatalos. Sok kapcsolat a hiten és a személyes biztosítékokon nyugodott, még azután is, hogy a távközlés szabályozására létrehozták a Szövetségi Hírközlési Bizottságot (FCC). Az FCC fokozatosan engedélyezte a versenyt, miközben a technológia felgyorsította a folyamatot. Az 1970-es évek végére a távközlés legtöbb ágazata elindult a teljes verseny felé.
A fejlett technológia lehetetlenné tette az iparágat oly sokáig alakító struktúrához való ragaszkodást. Egyetlen szabályozó testület sem tudott lépést tartani. A számítógépes kapcsolóberendezések, a műholdas kommunikáció és az optikai szálak egyszerűbbé és olcsóbbá tették a vállalatok számára a piacra lépést. A szabályozott monopólium anakronizmusnak és a szabad piacgazdaság ellenségének tűnt.
1974-ben a kormány trösztellenes pert indított. Az AT&T tisztviselői úgy vélték, hogy a trösztellenes keresetek tisztességtelenek, mivel a Bell System a trösztellenes joggal alapvetően nem összeegyeztethető szabályozási törvények alapján működött. Lényegében az AT&T nehezményezte, hogy megbüntették a szabályozási alapokmányának betartásáért. Az FCC nyilvánvalóan nem értette az általa mozgásba hozott erőket. A bizottság megpróbált fokozatos változtatásokat végrehajtani anélkül, hogy megfelelően mérlegelte volna a döntések hosszú távú hatását.
1981 márciusában William Baxter helyettes főügyész vezetésével került sor az Egyesült Államok kontra AT&T ügy tárgyalására. Az AT&T elnöke, Charles L. Brown úgy gondolta, hogy a vállalatot ki fogják zsigerelni. Rájött, hogy az AT&T veszíteni fog, és 1981 decemberében újrakezdte a tárgyalásokat az Igazságügyi Minisztériummal. Kevesebb mint egy hónappal később megállapodásra jutott, Brown beleegyezett az elidegenítésbe – a legjobb és egyetlen reális alternatívába. Az AT&T döntése lehetővé tette, hogy megtartsa kutatási és gyártási ágát. A Végleges ítélet módosítása címet viselő rendelet az 1956. január 14-i beleegyező határozat kiigazítása volt. Harold H. Greene bíró kapta a módosított végzés feletti hatáskört.
A kormány trösztellenes pere, amely állítólag védve volt a politikai manőverektől, teljes mértékben politikai jellegűnek bizonyult, és politikai okok akadályozták meg Reagan elnököt a per befejezésében. A trösztellenes ügy elutasítása rossz hírverést generált volna, és pártpolitikai harcot indított volna a Kongresszus és az elnök között. Mivel a Reagan-kormányzat számára egyszerűen nem volt egyszerű módja az ügy lezárásának, nem lépett. A távközlés feletti kongresszusi ellenőrzés hiánya elősegítette a versenytársak piacra lépését. Egyetlen ügynökségnek sem volt hatásköre az egész folyamat felett, így a szétválás a széleskörű politikai támogatás ellenére megtörtént.
1982-ben az amerikai kormány bejelentette, hogy az AT&T megszűnik monopolhelyzetben. 1984. január 1-jén felosztották hét kisebb regionális vállalatra: Bell South, Bell Atlantic, NYNEX, American Information Technologies, Southwestern Bell, US West és Pacific Telesis, amelyek az Egyesült Államokban a regionális telefonszolgáltatásokat kezelték.
BIBLIOGRÁFIA
Cohen, Jeffrey E. The Politics of Telecommunications Regulation: The States and the Divestiture of AT&T. Armonk, N.Y.: M.E. Sharpe, 1992.
Cole, Barry G., szerk. After the Breakup: Assessing the New Post-AT&T Divestiture Era. New York: Columbia University Press, 1991.
Coll, Steve. Az évszázad üzlete: The Breakup of AT&T. New York: Simon and Schuster, 1988.
Henck, Fred W., and Bernard Strassburg. A Slippery Slope: A hosszú út az AT&T felbomlásához. New York: Greenwood Press, 1988.
Kleinfield, Sonny. A legnagyobb vállalat a Földön: A Profile of AT&T. New York: Holt, Rinehart, and Winston, 1981.
Shooshan, Harry M., szerk. Disconnecting Bell: The Impact of the AT&T Divestiture. New York: Pergamon Press, 1984.
Smith, George David. Az üzleti stratégia anatómiája: Bell, Western Electric, and the Origins of the American Telephone Industry. Baltimore: Johns Hopkins University Press, 1985.
Stone, Alan. Wrong Number: The Breakup of AT&T. New York: Basic Books, 1989.
Tunstall, W. Brooke. Disconnecting Parties: Managing the Bell System Break-Up, An Inside View. New York: McGraw-Hill, 1985.
Wasserman, Neil H. From Invention to Innovation: Távolsági telefonos adatátvitel a századfordulón. Baltimore: Johns Hopkins University Press, 1985.
BobBatchelor
See alsoAntitrust Laws ; Government Regulation of Business ; Telecommunications ; Trusts .