Tionne “T-Boz” Watkins, Rozonda “Chilli” Thomas és a néhai, nagyszerű Lisa “Left Eye” Lopes négy Grammy-díjjal, öt MTV Video Music Awarddal és öt Soul Train Music Awarddal a pályájuk legendái. Azonban az R&B történelemkönyvekben való összetéveszthetetlen jelenlétük ellenére T-Boz, Chilli & Left Eye végül mindannyian csődöt jelentettek 1995. július 3-án a 11. fejezet szerinti csődeljárásban, hatalmas, 3,5 millió dolláros adósságot bejelentve. Véres hogyan?
A TLC alig egy évvel ezelőtt adta ki a CrazySexyCoolt, amely olyan időtlen bangereket tartalmazott, mint a Waterfalls és a Creep. A kritikusok elismerését és komoly kereskedelmi sikert arattak, több mint két évet töltöttek a Billboard 200-as listáján, és a harmadik helyen végeztek. Ausztráliában az album az ARIA listájának 5. helyére került, kétszeres platina minősítést kapott, és világszerte 14 millió példányban kelt el. A CrazySexyCool lett az amerikai női együttes legkelendőbb albuma, és továbbra is az egyetlen női együttes albuma, amely gyémánt minősítést kapott a Recording Industry Association of America-tól – amit az USA-ban 11-szeres platinalemezzé minősítettek.
Zenei jogdíjasok voltak; hogyan történhetett egyáltalán valami ilyen szintű totális pénzügyi csőd? Mint kiderült, elég könnyen – feltéve, hogy ismered a szaftos hollywoodi szerződések alattomos buktatóit. Az együttes azt állította, hogy meglehetősen kedvezőtlen üzletet kötöttek a szerződéseiket illetően mind menedzserükkel, Perri “Pebbles” Reiddel, mind a hozzájuk kapcsolódó LaFace Records és Arista Records lemezkiadókkal.
Először is, az Arista Records, a LaFace Records és a Pebbitone visszanyerték a felvételek, a gyártás és a terjesztés költségeire fordított befektetésüket, ami eléggé bevett gyakorlat a zeneiparban – a kiadó állja az előzetes számlát, hogy az album elkészüljön, és később a művésznek az eladásokból járó részéből veszi ki. Ez akkor válik problémássá, ha az ember elkapkodja és rosszul gazdálkodik a pénzzel – amit a TLC határozottan állított.
Azután mind Pebble produkciós cége, a Pebbitone, mind a LaFace Records egy csomó más költséget is felszámított, beleértve a repülőutakat, szállodákat, promóciót, azokat a neonfényes, határozottan 90-es évekbeli klipeket, ételt, ruhákat és egyebeket. A TLC tagjai szerint minél sikeresebb lett a CrazySexyCool, annál jobban eladósodtak. Az sem segített, hogy Watkinsnak komoly orvosi ellátásra is pénzre volt szüksége, Lopesnek pedig egy gyújtogatásos incidens után (hosszú történet) biztosítási kifizetéseket kellett teljesítenie. Ezen költségek után menedzsereket, ügyvédeket, producereket és adókat kellett fizetni, így a csapat minden egyes tagjának kevesebb mint 50 000 dollárt kellett fizetnie évente az erőfeszítéseikért – ami nem túl nagyszerű, tekintve, hogy minden idők egyik legsikeresebb, több millió eladott albumát készítették.
A TLC 1991-es szerződése a LaFace-zel végül úgy szólt, hogy a trió 56 centet kapott az eladott albumok után, és még kevesebbet minden egyes kislemezért – amit aztán háromfelé kellett osztaniuk. Ez még a legtöbb nagy lemezkiadó akkori lemezszerződéseihez képest is totális baromságnak számított. Az együttes végül felbontotta a Pebbitone-nal kötött szerződését, és két év kínos jogi huzavona után újratárgyalhatta szerződését a LaFace Records-szal.
Bár elmondható, hogy az együttes kudarcokat és nehéz időket élt át – beleértve Lopes tragikus halálát 2002-ben -, az együttes örökségét és bátorságát bizonyítja, hogy soha nem hátráltak meg, és nem is fognak. Az együttes 15 év után először jelentette meg nemrégiben ötödik és egyben utolsó albumát, amely a rendkívül sikeres Kickstarter-kampányt követően a TLC címet kapta. Bár ez az utolsó kiadványuk, Watkins és Thomas egyértelművé tették, hogy soha nem fognak “szétválni”, és továbbra is TLC-ként fognak együtt fellépni – fenntartva hihetetlen örökségük szellemét még évekig.
Némely dolgok szerencsére soha nem változnak.
Hell no!
– TLC (@OfficialTLC) June 6, 2017