A ruházat viselése kifejezetten emberi tulajdonság, és a legtöbb emberi társadalom visel valamilyen ruházatot. Arról nincs információnk, hogy mikor kezdtünk el ruhát használni, de vannak elképzelések arról, hogy miért. Az antropológusok úgy vélik, hogy az állatbőrök és a növényzet alkalmazkodtak az időjárási viszonyok elleni védelemhez.
Más elképzelés szerint a ruházatot először más célokra, például mágia, díszítés, kultusz vagy presztízs céljából találhatták fel, majd később találták praktikusnak, mint védelmi eszközt. Vannak régészeti leletek, valamint a ruházat művészeti ábrázolása, amelyek segíthetnek meghatározni, hogy az egyes ruhadarabok mikor jelentek meg a történelemben. Problémát jelent a régészeti bizonyítékok megőrzése, mert egyes helyek jobban megőrzik a leleteket, mint mások, és egyes helyekről egyáltalán nem rendelkezünk bizonyítékokkal.
A textíliák a késő kőkorszakban jelentek meg a Közel-Keleten. Bizonyítékok arra utalnak, hogy az emberek valahol 100 000 és 500 000 évvel ezelőtt kezdhettek el ruhát viselni. Találtak kezdetleges varrótűket, amelyeket körülbelül 40 000 évvel ezelőttre datálnak. A Grúz Köztársaságban egy őskori barlangban talált festett lenszálak mintegy 36 000 évesek. Mintegy 25 000 évvel ezelőtt kezdtek megjelenni Európában a Vénusz-figurák, amelyeket ruhával ábrázoltak. Kosaras kalapot vagy sapkát viseltek, a derekukon öveket, a mellük felett pedig szövetpántot.
Az első ruházathoz használt anyag, amely nem bőr, hanem textil volt, valószínűleg nemez volt. A nålebinding, amely egy másik korai textilmódszer – a kötés egyfajta előfutára – egyes bizonyítékok szerint valahol i. e. 6500 körül jelent meg. Az anatóliai Çatalhöyükben található neolitikus lelőhelyen találták meg a Közel-Kelet legrégebbi ismert szövött textíliáit. Ezeket a halottak bebugyolálására használták. A len termesztése i. e. 8000 körül kezdődött a Közel-Keleten, de a juhokat jóval később, i. e. 3000-ben tenyésztették. A pamutot az ókori Indiában az i. e. 5. évezredtől használták ruházkodásra. Az ókori Egyiptomban a neolitikumtól kezdve készítettek vászonruhát. A len még korábban is termesztették. Az ókori Egyiptomban ismerték a különböző fonási technikákat is, mint például az ejtőorsót, a kézről kézre történő fonást és a combon való sodrást, valamint az Ázsiából származó vízszintes földi szövőszéket és a függőleges kétgerendás szövőszéket. Az ókori egyiptomiak a mumifikáláshoz használták a lenvásznat kötszerek, valamint kilincsek és ruhák készítéséhez is. A kínai selyemgyártás legkorábbi bizonyítéka i. e. 5000 és 3000 közé tehető, a háziasított selyemhernyó gubója formájában, amelyet éles késsel vágtak ketté. Japánban a szövés a Jōmon-korszakban kezdődött, amely i. e. 12 000-től i. e. 300-ig tartott. Bizonyítékok vannak olyan kerámiafigurákról, amelyeket ruhával ábrázoltak, valamint egy kéregrostból készült ruhadarabról, amely i.e. 5500-ból származik. Néhány kezdetleges tűt is találtak, valamint kenderszálakat és mintanyomatokat kerámiákon, ami bizonyítja a szövési technikák létezését Japánban abban az időben. A Selyemút nagyon fontos volt a luxustextíliák Kelet és Nyugat közötti cseréje szempontjából. Segített a nagy civilizációk fejlődésében: Kína, Egyiptom, Mezopotámia, Perzsia, az indiai szubkontinens és Róma, amelyek az útvonalon kereskedtek.
Ruházat története
A különböző kultúrák az éghajlat, a divat, a vallás és az ökoszisztéma hatására különböző módon közelítették meg a ruházatot. Ugyanezen hatások hatására ezek a kultúrák a történelem során megváltoztatták az öltözködést. Olvasson itt a ruházkodás történetéről.
Textíliák története
A textíliákat akkor találták fel, amikor az embereknek szükségük volt rájuk, és néhányat közülük különböző kultúrák találtak fel, amelyek soha nem voltak kölcsönös kapcsolatban egymással. Néhányat egy bizonyos céllal találtak fel, hogy később teljesen másra használják. A textil története széles és színes.
Ruházat készítése
A kötés és a szövés az emberi faj két nagyon érdekes vívmánya. Senki sem tudja, ki volt az első, akinek az az ötlete támadt, hogy ilyen módon készítsen szöveteket, de azt tudjuk, hogy az ötlet zseniális volt.
Ruházat az ókorban
Az ókori civilizációk, mint Görögország és Róma, a széles, varratlan szövetdarabokat részesítették előnyben, amelyekből ruháikat készítették (a szövet drága volt, és nem akarták levágni). Az ókori görög ruházat téglalap alakú gyapjú- vagy vászonszövetből készült, amelyet a vállaknál díszes tűkkel rögzítettek, és szíjjal öveztek. A nők peplosnak nevezett laza köntöst, a férfiak chlamysnak nevezett köpenyt, míg a férfiak és nők egyaránt chitont viseltek – egyfajta tunikát, amely a férfiaknál térdig érő rövid, a nőknél hosszabb volt.
Az ókori Róma tógája, amelyet a szabad római férfi polgárok viseltek, szintén egy varratlan hosszúságú gyapjúszövet volt. A tóga alatt egyszerű tunikát viseltek, amely két egyszerű, a vállaknál és az oldalaknál összeillesztett téglalapból állt. A római nők a drapált stolát vagy a földig érő hosszúságú tunikát viselték.
A Kr. e. 1200-tól Kr. u. 500-ig tartó vaskorban az északnyugat-európai nők gyapjúruhát, tunikát és szoknyát viseltek, amelyet bőrszíjak és fém brossok vagy tűk tartottak a helyükön. A férfiak lábszárvédővel ellátott bricsesznadrágot és hosszú nadrágot viseltek. Állatbőrből készült sapkát és kendőt, valamint bőrből készült puha fűzős cipőt is viseltek.
A középkorban a bizánciak nagyon gazdagon mintázott szöveteket készítettek és exportáltak. A drága változatot szőtték és hímezték, míg az olcsóbb, alsóbb rétegeknek szánt változatot rezisztensen festették és nyomtatták. Tunikát vagy hosszú chitont viseltek, amely fölött dalmatikát, azaz a tunika nehezebb és rövidebb típusát vagy hosszú köpenyt viseltek.
Ugyanakkor az európai ruházat kinézete attól függött, hogy a viselői a régi romanizált lakossággal vagy az új hódítókkal, például a frankokkal, angolszászokkal vagy vizigótokkal azonosították-e magukat. A betolakodó népek férfijai rövid tunikát viseltek övvel és látható nadrággal, harisnyával vagy leggingsszel. A 12. és 13. századi Európában az öltözködés egyszerű maradt. A 13. században javul a gyapjú festése és megmunkálása, és a keresztesek magukkal hozzák a selyemkészítést. A divat a 14. században kezdődik Európában.
A reneszánsz kori Európában a gyapjú maradt a legnépszerűbb anyag minden réteg számára, de a vásznat és a kendert is használták. Összetettebb ruhákat készítettek, és a városi középosztály csatlakozik a divathoz, amelyet a felsőbb osztály és a királyi családok határoztak meg. A kora újkori Európában a 16. századtól még összetettebb divatot látunk a fodrokkal, a passementerie-vel és a tűcsipkékkel. A felvilágosodás kétféle ruházatot vezet be: az udvarban és hivatalos alkalmakra viselt “teljes öltözetet” és a “ruhátlan ruhát”, amely mindennapi, nappali viselet. A 18. század végére a teljes ruha majdnem eltűnik.
Az ipari forradalom elhozza a gépeket, amelyek fonják, szövik és varrják, és ezzel együtt jobb minőségű, gyorsabban elkészülő és olcsóbb szöveteket állítanak elő. A termelés a kis házi gyártástól a futószalagos szövetgyártás felé mozdul el.
A 20. században feltalálják a szintetikus szálakat, amelyek olcsóbbak, mint a természetes szálak, és amelyeket sok természetes szálhoz kevernek.