A pulzusszám felmérése felnőtt betegeknél

Bevezetés

A sejteknek állandó oxigén- és tápanyagellátásra van szükségük, és folyamatosan el kell távolítaniuk a salakanyagokat, például a szén-dioxidot. A keringési rendszer feladata a tápanyagok, az oxigén, a szén-dioxid, a hulladék anyagcseretermékek és a hormonok szállítása az egész szervezetben.

A keringési rendszer a szívből, az erekből és a vérből áll. A szív pumpaként működik, hogy vérnyomást hozzon létre, amely a vért az ereken keresztül hajtja. Az artériák – vastag falú erek – magas nyomáson szállítják a vért a szívtől. A nagyobb artériák falában rugalmas rostok vannak, amelyek lehetővé teszik, hogy a szív összehúzódása és a vér test körüli pumpálása során a szív vérrel való megtelése során pillanatnyilag megnyúljanak. Ezek a rugalmas artériák aztán visszahúzódnak, amikor a szív ellazul.

Mi a pulzus?

Az artériák pillanatnyi megnyúlása és ellazulása minden szívdobbanáskor bekövetkezik – ezt érezzük pulzusnak, és ennek szabályos és egyenletes ritmusúnak kell lennie. A pulzus az aortából indul (a rendszer számára), és “pulzushullámként” terjed, amely az összes artérián végigvonul. Minél távolabb van az artéria a szívtől, annál halványabb a pulzus, mert a pulzus energiája az artériákon keresztül haladva eloszlik. Mire a vér eléri a hajszálereket, már nincs pulzus, és a vénákban, amelyek visszavezetik a vért a szívbe, nem érezhető pulzus.

A pulzus egy nyomáshullám az artéria falában. Ha az artéria falát egy pulzusponton megnyomjuk, az artéria falában a nyomás impulzusa érezhető, ahogy a vér a szív minden egyes összehúzódásával együtt összenyomódik. A pulzus tehát minden egyes szívdobbanással együtt jelentkezik; az a frekvencia vagy sebesség, amellyel érzékelhető, azt jelzi, hogy milyen gyorsan ver a szív (a pulzusszám).

A pulzus erőssége (vagy amplitúdója) attól függ, hogy a szívből minden egyes dobbanással mekkora mennyiségű vér préselődik ki; ezt nevezzük lüktetési térfogatnak. A pulzus erősségét az artériafal rugalmasságának mértéke is befolyásolja. Az artériák az életkor előrehaladtával merevebbé válnak – ezt nevezzük arterioszklerózisnak -, és csökken az a mérték, amennyire minden egyes impulzusnál képesek megnyúlni.

A szív anatómiája és működése

A pulzusszám és a lüktetési térfogat határozza meg a szív teljesítményét – a szívből percenként kipumpált vér mennyiségét. Amint az várható, a szívteljesítményt mindenkor fenn kell tartani ahhoz, hogy a keringés folytatódjon. A szívfrekvencia és így a pulzusszám is számos élettani tényezőtől függ.

Az izomszövetnek elektromos jelre van szüksége az összehúzódáshoz. A végtagok mozgatására és a testtartás megváltoztatására használt vázizmok esetében ez az elektromos jel a perifériás idegektől származik; a szívizomzat – amely a szív nagy részét alkotó izom – azonban képes saját jelet generálni.

Ez a jel a sinoatrialis csomópontból (gyakrabban pacemaker) származik, amely egy speciális szövetfolt a jobb pitvarban. Ez egy elektromos aktivitási hullámot alkot, és szétterjed a pitvarokban, majd rövid késleltetést követően a pitvari-kamrai csomópontban, a His-kötegben (elektromos impulzusokat továbbító, specializált szívizomsejtek) és a kamrákban halad lefelé. Ennek hatására a pitvarok összehúzódnak, hogy a vért a kamrákba pumpálják. A kamrák ezután összehúzódnak, és nyomást fejtenek ki, hogy kipréseljék a vért a szívből. Az elektromos jelet a szív ingerületvezetési rendszere szállítja a szívizmon keresztül. Az energiát szinergiának nevezik, mivel minden egyes akció egy másik akciót eredményez, mint egy sor leeső dominó. A szív elektromos aktivitása elektrokardiogramon rögzíthető és elektrokardiográfként megjeleníthető.

A pacemakernek van egy természetes frekvenciája, ami körülbelül 90 ütés/perc. Ez a természetes pacemaker által generált szívfrekvencia gyorsabb, mint a normál nyugalmi szívfrekvencia. Nyugalmi állapotban valami lelassítja a szívritmust; ennek megértéséhez figyelembe kell venni a szívritmust befolyásoló egyéb tényezőket.

A szívet a vegetatív idegrendszer idegrostjai látják el, amelynek két részlege van:

• A szimpatikus idegrendszer;
• A paraszimpatikus idegrendszer.

A két részleg működése általában ellentétes egymással. A szimpatikus idegrendszer a szívfrekvencia növekedését okozza, és növeli a szív összehúzódásának erejét, míg a paraszimpatikus rendszer a szívfrekvencia csökkenését okozza. Ez a kettős idegrendszeri ellátás lehetővé teszi a szívfrekvencia gondos szabályozását. Nyugalomban a paraszimpatikus idegingerlés dominál, és a szívfrekvencia természetes pacemaker ütemétől való lassítására hat. Számos tényező aktiválja a szimpatikus idegrendszert, hogy a szívfrekvencia (és ezáltal a pulzusszám) növekedését okozza, többek között:

• Terhelés;
• Fájdalom;
• Infekció;
• Feszültség és egyéb stresszformák (vizsgák, interjúk);
• izgalom.

Számos hormonok is befolyásolják a szívritmust; ezek egyike az adrenalin, amely általánosan ismert. Ezt a mellékvesék termelik a szimpatikus idegek ingerlése után. Az adrenalin ugyanúgy hat, mint a szimpatikus idegrendszer, és felgyorsítja a szívverést, növeli az összehúzódás erejét. Ez gyors, ugró pulzust eredményezhet.

A pulzus értékelése: mire kell figyelni

A normális felnőtt pulzus nyugalomban percenként 60-100-szor ver rendszeresen; csecsemőknél és gyermekeknél sokkal gyorsabb. A pulzus általában könnyen tapintható; a gyenge vagy instabil pulzusú betegeket tovább kell vizsgálni; a gyenge pulzus csökkent szívteljesítményre utal, és romláshoz, például ájuláshoz, vagy esetleg súlyosabb problémához vezethet.

A pulzus ritmusának szabályosnak és egyenletesnek kell lennie; az instabil vagy szabálytalan pulzus a szív szabálytalan összehúzódására utal, és vezető orvoshoz kell fordulni. Az erős, szapora pulzus magas vérnyomásra utal.

Fontos, hogy a normálistól való bármilyen eltérés könnyen megmagyarázható legyen. Mint említettük, a fájdalom, a stressz vagy a megerőltetés megnöveli a pulzusszámot, de annak vissza kell térnie a normális értékre, ha a kiváltó ok megszűnik. A normálisnál lassabb pulzusszámot eredményezhetnek bizonyos gyógyszerek, például a digoxin és a béta-blokkolók, és olyan embereknél is előfordulhat, akik megerőltető tevékenységhez szoktak. A nagyon fitt emberek esetében a lassabb pulzus abból adódik, hogy szívük kapacitása megnövekedett, és ezért kevesebbet kell verniük ahhoz, hogy a vér megfelelően keringjen. A szükséges kompetenciákat és dokumentációt az 1. doboz tartalmazza.

Fő pulzusok

A testben sokféle pulzus van, de a legfontosabbak a következők:

• Karotis;
• Brachialis;
• Radialis;
• Femoralis;
• Posterior tibialis;
• Dorsalis pedalis.

Minden pulzus értékelésekor a vizsgált helynek ideális esetben a szív szintjén vagy alatta kell lennie. Ha a hely a szív fölött van, a vér felfelé áramlik, és így a pulzus nehezebben tapintható. Egyes embereknél az egyik oldalon erősebb a tapintható pulzus, mint a másikon, ezért ha nehezen érzi a pulzust, próbálja meg az ellenkező oldalt.

A pulzusértékelést mindig pontosan dokumentálni kell, és a normálistól való bármilyen eltérést jelenteni kell. Feltéve, hogy a beteg eszméleténél van és kompetens, a pulzusvizsgálat elvégzése előtt be kell szerezni a beteg beleegyezését.

Karotis pulzus

A pulzus mérőpontja az elülső háromszög. Ezt az állkapocs, a légcső és az izom alkotja. A carotis pulzus a sternocleidomastoideus előtt található (1. ábra, mellékelve), és néha mélyebben van a vártnál. Ennek a pulzusnak a lokalizálásakor a beteg fejének olyan kényelmes helyzetben kell lennie, amely nem igényel hiperextenziót.

Fontos, hogy ezt a pulzust csak az egyik oldalon értékeljük, és az ujjbegyeket fokozatosan mozgassuk a tapintás várható helye felé. A carotis pulzus értékelésekor a sinus carotis közelsége miatt óvatosan kell eljárni – a sinus carotis ingerlése csökkent pulzusszámot eredményezhet, ami például bradycardia esetén nem kívánatos.

Brachialis pulzus

Ezt a pulzust általában a vérnyomás manuális értékelésekor használják. Fő helye a plexus brachialis, a bicepsz ínnal egy vonalban. A beteg karját kinyújtva, tenyérrel felfelé kell tartani. Keresse meg a voláris alkar medialis oldalát, közel a könyökízülethez és a singcsont styloidájához (2. ábra, mellékelve).

Radiális pulzus

A radiális pulzus megtalálásához kövesse a hüvelykujját annak tövéhez és a radiális csont csuklóban való kezdőpontjához. A volaris/palmar oldalon található a radiális styloid – a megvastagodott csont az orsócsont disztális végén. A túlzott vagy elégtelen nyomás nehezíti a pulzus tapintását; az ideális nyomás megegyezik a kéz és a csukló súlyával, ami automatikusan megtörténik, amikor a megfelelő pozíciót felvesszük és a pulzust megtapintjuk.

A helyes pozíció eléréséhez helyezzük két ujjbegyünket közvetlenül a radiális styloid mellett, közvetlenül a belső oldalra (3. ábra, mellékelve). Fordítsa meg a beteg kezét, hogy az az ujjhegyekből lógjon ki. Győződjön meg róla, hogy a beteg karja ellazult, így a kéz és a csukló súlyát az ujjbegyeire támasztja.

Ha a betegnek hideg a keze, a radiális pulzus nehezen tapintható a csökkent perifériás keringés miatt. Hasonlóképpen, ha a vérnyomás nagyon alacsony, a perifériás keringés károsodik.

Femorális pulzus

A combartéria a szeméremcsonti szimphízis és az elülső felső csípőcsontgerinc között félúton fekszik (4. ábra, mellékelve). Az artéria femoralis maximális pulzálása közvetlenül a lágyékszalag szintje alatt jelentkezik. Az ujjbegyeivel nyomja meg ezt a területet. Ha sok a bőr alatti zsír, akkor erősebben kell nyomnia, azonban ügyeljen arra, hogy ne nyomja össze túlságosan az artériát, különben a pulzus nem lesz érezhető.

Posterior tibialis pulzus

Keresze meg a belső bokát (medialis malleolus), és tapintsa meg 2-3 cm-rel mögötte és alatta (5. ábra, mellékelve). A hátsó sípcsonti pulzus mélyebben van, mint a hátsó pedálimpulzus, és nagyobb koncentrációt igényel a lokalizálása és értékelése.

Hátsó pedálimpulzus

A hátsó pedálimpulzus megtalálásához húzzunk egy vonalat a medialis és lateralis malleoli között az első lábujj felé. A pulzus a malleolik között található, és onnan a távolság körülbelül egyharmadánál található az első lábujj felé (6. ábra, mellékelve).

Következtetés

A pulzus értékelése az egészségügyi ellátás kulcsfontosságú eleme, és a beteg egészségi állapotának jelzésére szolgál. Ezért létfontosságú, hogy az ápolók biztosak legyenek abban, hogy képesek pontosan lokalizálni és mérni a pulzusokat. A testben számos pulzus található, és amellett, hogy az ápolóknak képesnek kell lenniük ezek helyének meghatározására, tisztában kell lenniük a pulzusszámot befolyásoló tényezőkkel, hogy ezeket figyelembe lehessen venni.

A kiválasztott pulzushelyek felkutatása és a pulzusszám mérése után azt pontosan dokumentálni kell. A beteget mindig egy másik egészségügyi szakemberhez kell irányítani, ha bármilyen rendellenességet észlel.

.