1492. augusztus 3-án kezdődött a globális felfedezések, utazások és vándorlások egyik legjelentősebb időszaka. A portugál partoknál fekvő Palosból kihajózva Kolumbusz Kristóf Ferdinánd spanyol király és Izabella királyné támogatásával nyugat felé vette az irányt, a Kanári-szigetek felé. A Kanári-szigetekről Kolumbusz folytatta útját. Harmincöt nappal a kihajózás után elérte a Bahamákat. Első partraszállási pontját, egy San Salvador nevű kis szigetet Kolumbusz bázisként használta az Újvilág szigeteinek felfedezésére és feltérképezésére, mielőtt ő és legénysége 1493 tavaszán visszatért Spanyolországba.
Amint azt ma is látjuk, az emberi népesség nagy vándorlásait gyakran pusztító járványok kitörése kíséri. Idővel az elszigetelt populációk sajátos immunitási mintákat építhetnek ki az őshonos betegségekkel szemben, de gyakran fogékonyak az új fertőzésekre. Ez alól Kolumbusz új világának felfedezése sem volt kivétel. Röviddel legénysége megérkezése után a kontinensen végigsöprő influenza- és himlőjárványok megtizedelték az őslakosságot. A bizonyítékok arra utalnak, hogy ez egy kölcsönös betegségcsere volt. 1495-re Kolumbusz és legénysége visszatért Európába, és magukkal hozták a “nagy himlőt” (szemben a “himlővel”). Ez a “nagy himlő” hamarosan hírhedtté vált fizikai tüneteinek súlyossága és elhelyezkedése miatt:
“kelések, amelyek úgy álltak ki, mint a makk, és amelyekből olyan mocskos, bűzös anyag jött ki, hogy aki csak a szaguk közelébe került, azt hitte, hogy megfertőződött” .
Ma szifilisz néven ismerjük ezt a betegséget Girolamo Fracastorónak, a híres 16. századi veronai matematikusnak, orvosnak és költőnek köszönhetően, aki Syphilis sive morbus gallicus című költeményében egy rettenetes járványt írt le, amelyet egy bosszúálló napisten küldött a mitikus pásztor Szifiliszre. Ez a név a mai napig megmaradt.
A felfedezések kora
Európa 1495-ben a reneszánsz közepén járt, és az irodalom, a művészet, a szobrászat és az építészet újjáéledt. De ez egyben a zűrzavar és a változások időszaka is volt. Nem sokkal azután, hogy Kolumbusz visszatért Európába, VIII. Károly király francia csapatai Nápoly ostromára vonultak, hogy földközi-tengeri támaszpontot hozzanak létre egy keresztes hadjárat megindításához. Ez volt az első itáliai háború kezdete. Európa-szerte toboroztak katonákat és zsoldosokat, valamint több mint 800 tábori követet. Nem telt el sok idő, és soraikban megjelent a nagy himlő. Ez a “francia betegség”, ahogy a nagy himlő hamarosan átnevezték, könyörtelenül elterjedt az európai kontinens széles területén. Nem ismert határokat, és kelet felé haladva eljutott Indiába, Kínába és Japánba, dél felé pedig az afrikai kontinensre, és útközben számos új nevet gyűjtött be. Ezekben az elnevezésekben egyvalami közös volt: az, hogy ezt a szörnyű betegséget idegeneknek és idegeneknek tulajdonították. A franciák “nápolyi betegségnek”, az oroszok “lengyel betegségnek”, a lengyelek és a perzsák “török betegségnek”, a törökök pedig “keresztény betegségnek” nevezték. Távolabb a tahitiak “brit betegségnek” nevezték, Japánban pedig “kínai himlő” néven ismerték.
Szifilisz: a bakteriális betegség
A szifilisz szexuális úton terjedő fertőzés; minél több szexuális partnere van az egyénnek, annál valószínűbb, hogy elkapja a betegséget. Az antibiotikumok előtti korszakban a szifilisz rendkívül gyakori betegség volt, amely népességeket pusztított. 1905-ben, több mint 400 évvel a betegség Európába érkezése után két német tudós, Fritz Schaudinn zoológus és Erich Hoffmann bőrgyógyász végül azonosította a pusztító betegségért felelős bakteriális kórokozót. A Treponema pallidum egy spirochaete, egy finom dugóhúzó alakú baktérium, amely a nyálkahártyák mikrotraumáin és horzsolásain keresztül jut be a szervezetbe.
A betegség három szakaszban tör ki. Az elsődleges szifilisz, a betegség első szakasza, a bakteriális fertőzés kezdeti helyén megjelenő “csancre” (vagy fekély) formájában jelentkezik. Ha magára hagyják, ez a fekély általában begyógyul, de sajnos ez nem jelenti a fertőzés végét; a betegség másodlagos szifiliszként újra megjelenik. A fertőzött egyén lázzal, kiütésekkel és torokfájással járó rossz közérzettel kezdi magát érezni. Ismét úgy tűnhet, hogy ezek a tünetek spontán javulnak, de visszaeshetnek, míg végül a betegség visszahúzódik, lappangóvá és tünetmentessé válik. A szifilisz évekig lappanghat és rejtve maradhat, mielőtt harmadlagos vagy késői szifiliszként ismét felbukkanna. A betegségnek ebben a szakaszában jelentkeznek a legsúlyosabb tünetek. A szifilisz károsítja a szívet, gócos daganatokat okoz, amelyek a test bármely szövetében megjelenhetnek, beleértve a csontokat is, és neurológiai károsodást okoz, amely mozgásproblémákhoz, demenciához és elmebajhoz vezethet.
A szifilisz anyáról gyermekre is átadható. A T. pallidummal fertőzött terhes nő a méhlepényen keresztül átadhatja a szifiliszt a magzatának, és ez az esetek egyharmadában halvaszületést és vetélést okozhat. A fertőzött anyák veleszületett szifiliszes csecsemőket is világra hozhatnak – ez egy súlyos, rokkant és gyakran életveszélyes fertőzés.
Szifilisz kezelése és gyógymódjai: múlt, jelen és jövő
1516-ban Ulrich von Hutton, a szifiliszben szenvedő német tudós De Morbo Gallico című költeményében leírta a betegség egyik első gyógymódját. A guaiacumot, vagyis a szent fát Közép-Amerikából hozták Európába, hogy kezelje ezt az ártalmas betegséget. Nem volt hatékony gyógymód, és hamarosan olyan alternatív kezelések váltak elfogadottá, mint a verejtékfürdők és a higanyos kenőcsök és inhalációk (néha mindkettő). Bár a higanynak szörnyű mellékhatásai voltak, és sok beteg belehalt a higanymérgezésbe, mégis ez maradt a szifilisz legelterjedtebb gyógyszere 1910-ig, amikor Paul Ehrlich német orvos és Nobel-díjas tudós felfedezte az arzénvegyületek szifiliszellenes hatását. Ehrlich megközelítése a fertőző betegségek, például a szifilisz kezelésére radikális volt. Ahelyett, hogy a szifilisz tüneteinek enyhítésére összpontosított volna, úgy döntött, hogy a betegséget okozó kórokozót, a T. pallidumot veszi célba, és ezzel meggyógyítja a beteget és a beteg tüneteit. Ehrlich és asszisztense, Sahachirō Hata, egy japán bakteriológus egy “magische Kugel”: egy “varázsgolyó” keresésébe kezdett. Arzénalapú szintetikus színezékek egész sorának szűrésére összpontosítottak, módszeresen tesztelve a vegyületeket szifilisszel fertőzött egereken. A 606-os vegyület hamarosan egyértelmű befutónak bizonyult, és hamarosan világszerte Salvarsan™, majd később a továbbfejlesztett Neosalvarsan™ néven került forgalomba. Vajon a Salversan™ volt az Ehrlich által remélt csodafegyver? Nos, nem egészen; bár hatékonyan elpusztítja a T. pallidumot, a gyógyszer káros mellékhatásai és a bonyolult kezelési rendszer jelentős problémát jelentettek. Végül a szifilisz új kezelése jelent meg, miután Alexander Fleming 1928-ban Londonban felfedezte a penicillint. 1943-ra a penicillin gyártása nagyrészt az Egyesült Államokba került. A második világháború okozta népvándorlás hátterében John F. Mahoney, Richard C. Arnold és Ad Harris a Staten Island-i amerikai tengerészkórházban sikeresen kezelt négy primer szifiliszes beteget. Később, 1984-ben Arnold így írt korábbi munkájáról:
“A szifilisz egykor rettegett és szörnyű betegség volt, amely amerikai polgárok millióit érintette. A penicillin bevezetése előtt a nehézfém gyógymód évente gyakran több ezer ember halálát okozta. Maga a betegség morbiditása és mortalitása borzalmas volt, a magzatoktól az idősekig minden korosztályt érintett.”
Az antibiotikum felfedezés aranykorában a penicillin helyett olyan új alternatív gyógyszerek is megjelentek a betegség kezelésére, mint a doxiciklin, az azitromicin és a klindamicin. De sajnos az az optimizmus, hogy az új antibiotikum-korszak a szifiliszhez hasonló bakteriális betegségek felszámolásához vezet, korainak bizonyult. A szifilisz nem a múlt betegsége. Világviszonylatban a veleszületett szifilisz még mindig a terhességet érintő állapot, amely súlyos egészségügyi problémákat és a csecsemők halálát okozza. A jelenlegi becslések szerint 2012-ben körülbelül 18 millió szifiliszes eset volt, és világszerte 5,6 millió új szifiliszes eset fordult elő a 15-49 éves nők és férfiak körében. Az Egyesült Királyságban a fertőző szifilisz diagnózisok száma az 1950-es évek közepe óta a legmagasabb, és ez a minta globális szinten is megismétlődik. Aggasztó, hogy bár a penicillin és származékai még mindig hatékony gyógymódot jelentenek, már vannak olyan szifilisztörzsek, amelyek rezisztensek az újabb, alternatív gyógyszeres kezelésekre, például az azitromicinre és a klindamicinre. A “nagy himlő” még mindig velünk van, és éles emlékeztetőül szolgál arra, hogy a megelőzés még mindig jobb, mint a gyógyítás.
LAURA BOWATER
Norwich Medical School, University of East Anglia, Norwich NR4 7TJ, UK
FURTHER READING
Frith, J. (2012). Szifilisz – korai története és kezelése a penicillinig és az eredetéről szóló vita. J Mil Veterans Health. 20(4), 49-58.
Harper, K. N. & mások (2008). A treponematózisok eredetéről: filogenetikai megközelítés. Szerkesztette A. Ko. PLoS Negl Trop Dis 15:2(1), e148.
Mahoney, J. F., Arnold, R. C. & Harris, A. (1943). A korai szifilisz penicillin kezelése: előzetes jelentés. Vener Dis Inf 24, 355-357.
Newman, L. & mások (2015). Négy gyógyítható, szexuális úton terjedő fertőzés előfordulásának és gyakoriságának globális becslése 2012-ben szisztematikus felülvizsgálat és globális jelentés alapján. PLOS One 8:10(12), e0143304.
Public Health England (2013). A fertőző szifilisz és a veleszületett szifilisz legújabb epidemiológiája. November 2013. Hozzáférés 2016. augusztus 17.
Rothschild, B. M. (2005). A szifilisz története. Clin Infect Dis 15:40(10), 1454-1463.
Stamm, L. V. (2010). Az antibiotikum-rezisztens Treponema pallidum globális kihívása. Antimicrob Agents Chemother 54(2), 583-589.
Tampa, M. & mások (2014). A szifilisz rövid története. J Med Life 15:7(1), 4-10.