A fényképezéssel kapcsolatos szokásos elvárásaink a folyamat pillanatszerűségére összpontosítanak. A fénykép egy pillanatfelvétel, a másodperc tört részeiben mért, megdermedt időszelet.
Ez a különleges fénykép más. Sokkal hosszabb idő alatt készült. Nézd meg a kép bal alsó részét. Ott van egy férfi, akinek a cipőjét pucolják. Ez az ember – ez a kép – a legkorábbi ismert fénykép egy felismerhető emberről. Louis Daguerre 1838-ban készítette a franciaországi Párizsban.
Nem arról volt szó, hogy a szóban forgó férfi volt az egyetlen ember az utcán. Több mint valószínű, hogy az utca tele volt lovakkal, szekerekkel és gyalogosokkal, akik a dolgukat végezték. Inkább arról volt szó, hogy a kép expozíciós ideje körülbelül tíz perc volt, ami azt jelentette, hogy a jelenetben minden más túl gyorsan mozgott ahhoz, hogy tisztán meg lehessen örökíteni.
Egyáltalán csak a felemelt lábú férfi látható, aki elég ideig állt mozdulatlanul ahhoz, hogy a fényképen regisztrálható legyen. A cipőjén dolgozó cipőpucoló is jelen van, bár az ő alakja nem olyan jól kivehető.
Nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy vajon mit gondolhatott a férfi abban a pillanatban. Talán olyan felismerés, amit csak a képzelet adhat: egy kétszáz évvel ezelőtti férfi áll egy forgalmas párizsi utca közepén, és tíz percig a cipőjét tisztíttatja. Vajon mire gondolt, miközben ott állt? Egyszer szívesen megpróbálnám megválaszolni ezt a kérdést.”
A fényképezés megjelenése
A fényképezés feltalálásához bizonyos technológiáknak össze kellett állniuk, hogy a kirakós teljes legyen. Az egyik komponens már évszázadok óta létezett: a fényképezőgép homályosítóként ismert készülék egy olyan darab volt, amely egy elsötétített szoba vagy doboz belső képernyőjére vetítette egy jelenet képét. Olyan művészek használták, mint Johannes Vermeer, így a képeket pontosan le lehetett követni, és a festészet alapjául lehetett használni. Az így kapott vetítés tulajdonképpen a fordítva látott valóság volt, ahogy az ember a tükörben látja önmagát.
A fényképezés hiányzó eleme a vetített kép felülethez való rögzítésének eszköze volt. Egészen a 18. század elejéig, amikor felfedezték, hogy az ezüstsók – más néven ezüsthalogenidek – fényérzékenyek.
Az első camera obscura segítségével készült fényképet Joseph Nicéphore Niépce francia feltaláló készítette, aki egy fényérzékeny anyaggal, bitumennel bevont litográfiai kővel rögzítette képét. Becslések szerint Niépce első fotóinak expozíciós ideje nyolc órától egy egész napig terjedt.
Louis Daguerre és a dagerrotípiái
1837-ben Louis Daguerre sikeresen használt kémiailag kezelt rézlemezt a fényképészeti kép rögzítésére. Ezt nevezte el dagerrotípiának.
Mihelyt a lemezt a fényképezőgépben fénynek tették ki, a fényérzékeny ezüst-jodid bevonatában lappangó képet higanygőz és meleg sóoldat kombinációjával előhívták és rögzítették.
Daguerre először tárgyakról készített fényképeket, gipszöntvényekről és más, a műhelyében tartózkodó tárgyakról készített csendéletképeket. (Daguerre ünnepelt színházi tervező és feltaláló is volt, ami megmagyarázza a gipszöntvényeket.)
Majd valamikor 1837 végén vagy 1838 elején Daguerre a kinti utca felé fordította a fényképezőgépét, és megörökítette a cipőjét pucoló férfi képét. A látvány a párizsi Boulevard du Temple mentén volt, egy divatos negyedben, ahol üzletek, kávézók és főleg színházak voltak – feltehetően ezért volt Daguerre-nek a kerületben a műhelye. A Boulevard du Temple-t “Boulevard du Crime” néven is ismerték a gyilkosságok drámai ábrázolásai miatt, amelyek akkoriban a színházlátogatók kedvencei voltak.
Ez véleményem szerint egy nagyon szép fénykép – függetlenül egyedülálló történelmi jelentőségétől. Tetszik, ahogy a kép központi témája a közvetlenül előttünk álló nagy, fehér, kissé jellegtelen épület. Enyhén ferdén áll, így a néző tekintete finoman balra tolódik. Azon kapom magam, hogy a tekintetem balra, az út kanyarulatán át a körúton felfelé vándorol. A boltok kirakatai megragadják a tekintetemet, és a távolba távolodó fák sora. Elgondolkodom az akkori Párizsról, és arról, milyen lehetett az utcákon sétálni – és mint mondtam, kíváncsi vagyok, milyen gondolatok járhattak a férfi fejében, miközben a cipőjét tisztíttatta.
A tizenkilencedik század második felében Párizs központját Georges-Eugène Haussmann III. Napóleon alatt nagyszabású és ellentmondásos városmegújítási program keretében nagyrészt újjáépítette. A Boulevard du Temple-t nagyrészt lebontották és átalakították, helyet adva a Boulevard du Prince Eugene-nek. Az idő végül mindent továbbvisz.