Kérdés
Egy 65 éves beteg légszomjjal jelentkezett a sürgősségi osztályon. A kivizsgálás során kardiogén asztmát állapítottak meg nála. Milyen gyógyszert (gyógyszereket) válasszon a légzési nehézségeinek kezelésére?
Amin Khan, MBBS
Válasz Dr. Ken Grauer-től
A “Kardiogén asztma” egy olyan kifejezés, amelyet általában a szívelégtelenséggel összefüggő sípoló légzésre használnak. E tünet hatékony kezelésének kulcsa a pontos diagnózis. Meg kell különböztetni a tisztán akut szívelégtelenség miatt ziháló betegeket azoktól, akik elsősorban más betegség, például asztma, krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD), tüdőgyulladás, tüdőembólia vagy akut légzési distressz szindróma (ARDS) miatt zihálnak. A szívelégtelenség társulhat ezen egyéb állapotok bármelyikéhez, vagy kialakulhat másodlagos szövődményként (azaz a károsodott oxigénellátás miatt), és felülírhatja az elsődleges tüdőbetegséget.
A valóban szívasztmás betegek (azaz akut szívelégtelenséggel járó sípoló légzés, de egyéb akut tüdőbetegség nélkül) általában jól reagálnak a hörgőtágítók, a kiegészítő oxigén és magának a szívelégtelenségnek a kezelésére (azaz intravénás hurokdiuretikumok, morfium, nitrátok, neziritid és ACE-gátlók kombinációjára a kezdeti stabilizálás után).
A digoxint általában az akut szívelégtelenségben szenvedő, gyors pitvarfibrillációval is rendelkező betegnél érdemes fenntartani. A gyógyszer nagyon szerény pozitív inotróp hatása valószínűleg kevéssé járul hozzá az akut szívelégtelenségben szenvedő, szinuszritmusban lévő beteghez. A béta-blokkolók nem javasoltak akut szívasztma kezelésére, egyrészt az esetlegesen súlyosbodó hörgőgörcs, másrészt a negatív inotróp hatás miatt, amely ronthatja az akut szívelégtelenséget.
A klinikai körülményektől és a betegnek a kezdeti kezelésre adott válaszától függ, hogy akut szívasztmás és tüdőödémás betegnél kell-e kortikoszteroidot adni. Ha a tiszta szívasztma kezelése hatékony, a sípoló légzés általában gyorsan megszűnik — ekkor a szívelégtelenségre utaló zörejek hallhatók. A kortikoszteroidoknak több órára van szükségük a csúcshatás eléréséhez. A szteroiddal történő kezelés azonban egyértelműen hasznos lehet a tüdőödémás beteg számára, akinél a jelentős sípoló légzés nem szűnik meg a fent javasolt kezdeti terápiával. Ez különösen igaz azokra a szívelégtelenségben szenvedő betegekre, akikről ismert, hogy a szívelégtelenség mellett COPD-ben vagy asztmában is szenvednek a hörgőgörcsre való hajlam miatt. Régebben gyakran alkalmaztak intravénás aminofillint a szívasztma kezelésére, de ezt a gyakorlatot általában felváltották a fent vázolt intézkedések.
Végezetül, azoknál a betegeknél, akiknél a tüdőödéma valamilyen más elsődleges tüdőbetegséggel (pl. tüdőgyulladás, ARDS, tüdőembólia) szuperponálódik, a leghatékonyabb kezelés egyértelműen az alapbetegség korrekciójától függ.