Pre-mRNS-splicing
Az eukarióta gének exonokból állnak, amelyek a fehérjéket kódoló szekvenciáknak felelnek meg (az ex-on azt jelenti, hogy kifejeződnek), és a közbeeső szekvenciákból, az intronokból (az int-ron a közbeeső szerepüket jelöli), amelyek részt vehetnek a génszabályozásban, de a feldolgozás során eltávolításra kerülnek a pre-mRNS-ből (2. ábra). Az mRNS-ben található intronszekvenciák nem kódolnak funkcionális fehérjéket.
Az intronok felfedezése meglepetésként érte a kutatókat az 1970-es években, akik arra számítottak, hogy a pre-mRNS-ek további feldolgozás nélkül adják meg a fehérjeszekvenciákat, ahogy azt a prokariótákban megfigyelték. A magasabb eukarióták génjei nagyon gyakran tartalmaznak egy vagy több intront. Ezek a régiók szabályozó szekvenciáknak felelhetnek meg; a sok intron vagy a nagyon hosszú intronok biológiai jelentősége azonban nem világos. Lehetséges, hogy az intronok lassítják a génexpressziót, mert a sok intronnal rendelkező pre-mRNS-ek átírása hosszabb időt vesz igénybe. Másik lehetőség, hogy az intronok nem funkcionális szekvencia-maradványok, amelyek az ősi gének fúziójából maradtak meg az evolúció során. Ezt támasztja alá az a tény, hogy a különálló exonok gyakran különálló fehérje alegységeket vagy doméneket kódolnak. Az intronok szekvenciái többnyire mutálhatók anélkül, hogy végső soron a fehérjeterméket befolyásolnák.
A pre-mRNS összes intronját teljesen és pontosan el kell távolítani a fehérjeszintézis előtt. Ha a folyamat akár egyetlen nukleotiddal is hibázik, az újraegyesített exonok olvasási kerete eltolódik, és a keletkező fehérje diszfunkcionális lesz. Az intronok eltávolításának és az exonok újbóli összekapcsolásának folyamatát splicingnek nevezzük (2. és 3. ábra). Az intronok eltávolítása és lebontása akkor történik, amikor a pre-mRNS még a sejtmagban van. A splicing egy szekvenciaspecifikus mechanizmus segítségével történik, amely biztosítja az intronok eltávolítását és az exonok újbóli összekapcsolását egyetlen nukleotid pontosságával és precizitásával. A pre-mRNS-ek splicingjét fehérjékből és RNS-molekulákból álló komplexek, a spliceoszómák végzik (3. ábra).
Megjegyezzük, hogy több mint 70 egyedi intron lehet jelen, és mindegyiknek át kell esnie a splicing folyamatán – az 5′ fedés és a poly-A farok hozzáadása mellett – csak azért, hogy egyetlen, transzlálható mRNS-molekula keletkezzen.