Bevezetés
A vállszétválás viszonylag gyakori sérülés. Az elválás a kulcscsont (kulcscsont) és a lapocka (acromion) között történik – az acromioclavicularis (AC) ízület sérülése. Ezek a sérülések szinte mindig trauma, vagy a vállat ért közvetlen ütés, vagy a kinyújtott karra esés következményei. Ezek a sérülések gyakoriak sporttevékenységek során
A vállat ért közvetlen ütés okozhat AC-szétválasztást
Anatómia
A váll a mellkas és a kar közötti összeköttetést szolgálja. A kulcscsont a vállcsonthoz (lapocka) kapcsolódó támaszként funkcionál. A lapocka a felkarcsonttal artikulál, és a váll mozgásának körülbelül 70%-át teszi ki (a fennmaradó mozgás a lapocka és a mellkas között történik). A váll három csontból áll: a felkarcsontból (humerus), a lapockából (scapula) és a kulcscsontból (clavicula).
A jobb váll elölről nézve mutatja a kulcscsontot, a humerust és a lapockát.
A lapocka és a lapocka közötti mozgás stabilan siklik a nyálkahártya struktúrákon, és nem hajlamos a ficamra. A felkarcsont és a lapocka közötti ízület azonban kevés csontos stabilitással rendelkezik. Ennek az az oka, hogy a felkarcsont golyója nagy, a lapocka oldalán pedig kicsi a tok – gondoljunk csak arra a kis stabilitásra, amellyel egy golflabda rendelkezik a teán.
A belső izomréteg a váll stabilitását és a vállmagasság feletti mozgást biztosítja, és rotátorköpenynek nevezik – egy 4 izomból álló sorozat
A deltoid alatt elhelyezkedő izmok – a rotátorköpeny hátulról és elölről nézve
A rotátorköpeny izmai különösen a vállmagasság feletti tevékenységeknél aktívak. Ezek az izmok biztosítják az erőt a hatékony, fej feletti működéshez. A rotátorköpeny-szakadások fájdalomhoz és működési zavarokhoz vezetnek.
A kulcscsontot a lapockához rögzítő szalagok a legfontosabbak a processus coracoideus és a kulcscsont között. A conoid és a trapezoid szalagok a stabilitás szempontjából a legfontosabb szalagok.
A bal váll elölről nézve mutatja a conoid (rózsaszín) és a trapezoid (sárga) szalagokat, amelyek a coracoid processustól a kulcscsontig húzódnak. Az acromioclavicularis (zöld) szalagok sokkal kisebb stabilitást biztosítanak az AC-ízületnek.
A vállszétválás tehát nem a vállízület sérülése. A sérülés az AC-ízületre és az ízületet stabilizáló szalagokra irányul.
A vállszétválás a stabilizáló szalagok sérülése miatt következik be. Megjegyzés: Az AC-sérülés nem az acromioclavicularis szalagot sérti.
Diagnózis
Tünetek
A betegek jellemzően fájdalomról és deformitásról számolnak be AC-ízületi sérülés után. A kar lógása jellemzően nem kényelmes, és sok beteg megtámasztja a karját – ezért van szükség a felkötésre. A deformitás mértéke korrelál az elválás mértékével, amelyet 1-től 6-ig osztályoznak.
A vállszeparációk osztályozási sémája
Sebészeti vizsgálat
A páciens tüneteinek áttekintése után a vonatkozó kórtörténet és a családi anamnézis áttekintése következik. A váll mozgástartományát több síkban mérik. Megvizsgálják a váll erősségét az ellenálló mozgásoknál. Meghatározzák a deformitás helyét, és elvégzik a végtag neurológiai és érrendszeri vizsgálatát. Megvizsgálják a nyakat, hogy megállapítsák, okozhat-e a vállfájdalmat és diszfunkciót a váll felett elhelyezkedő idegbecsípődés.
Képalkotó vizsgálatok
A vállról készült röntgenfelvételeket általában a kiértékeléshez használják. Bár a röntgenfelvételek nem képezik le a rotátorköpeny lágyrészeit, információt adhatnak az ízületi gyulladás, törés vagy ficam jelenlétéről.
A kétoldali vállak frontális nézete a piros nyíl a jobb váll vállszeparációt jelzi – kontrasztban a kontralaterális normál válldal.
A további képalkotó eljárások, például az MRI vagy a CT további információkkal bővíthetik a képet, de általában nem szükségesek.
Kezelés
Nonoperatív
Amint a fenti képen is látható, a legtöbb alacsony fokú, az osztályozási rendszerben 1-3-nak megfelelő vállszakadás nem igényel műtétet. Ezeket a sérüléseket a kényelem érdekében immobilizálják, és a kényelem elérése után megkezdik a rehabilitációs programot. A betegeket a mozgásterjedelemre oktatják, és az erőnlétre irányuló munka hozzáadásával haladnak előre. Ezek a programok gyakran otthon is elvégezhetők. A felépülés és a sportoláshoz való visszatérés változó, de 8-16 hét között mozog.
Operatív
A magasabb fokozatú sérülések (4-6) általában műtétet igényelnek. Többféle műtéti technika alkalmazható, de mindegyik az anatómia helyreállítására és a szalagkomplexum rekonstrukciójára összpontosít. A műtétek jellemzően a coracoclavicularis szalagok helyreállítását vagy rekonstrukcióját igénylik. Ezeket a javításokat jellemzően kiegészítő rögzítéssel egészítik ki, varratokkal, horgonyokkal vagy csavarokkal a rögzítéshez.
Az AC rekonstrukció varratok és módosított horgonyok felhasználásával
Nézzen meg egy animált sebészeti videót az AC-szakadás kezeléséről
Gyakran ezek a javítások ambuláns műtétként végezhetők regionális vagy általános érzéstelenítéssel. Az ilyen típusú műtéteknél a vérveszteség általában minimális, és a legtöbb betegnek nincs szüksége vérhígító gyógyszeres kezelésre.
Rehabilitáció
A műtét után a kar a sebgyógyulás elősegítése érdekében hevederben van rögzítve. A betegek a műtét után fájdalomról számolnak be, de a fájdalom általában javul, és a multimodális fájdalomtechnikák alkalmazása bizonyítottan javítja a betegek eredményeit. Az éjszakai fájdalom jellemzően a legproblémásabb – de a multimodális fájdalomprogramok, a melegítés és a magasra helyezett alvás javíthat ezen a nehézségen.
Sok tanulmány kimutatta, hogy a betegek otthon, egyedül is sikeresen rehabilitálhatják a vállukat. A betegeket általában végigvezetik egy terápiás programon, és az első 8-12 hét alatt leszoktatják őket a hevedertől. Az ín benövéséhez általában 4 hónapra és a betegekre van szükség, bár a közvetlen szalagjavítás valamivel hamarabb is bekövetkezhet. A folyamatos mozgás- és erőfejlesztés a műtét után akár 1 évig is lehetővé teszi a forma javulását.