Bevezetés
A történelem során és számos kultúrában az emberek lenyűgözve és félelemmel tekintettek a baglyokra. Kevés más élőlényről van ennyi különböző és egymásnak ellentmondó hiedelem. A baglyokat egyszerre félték és tisztelték, megvetették és csodálták, bölcsnek és ostobának tartották, a boszorkánysággal és a gyógyászattal, az időjárással, a születéssel és a halállal hozták összefüggésbe. A baglyokról szóló spekulációk a legkorábbi néphitben kezdődtek, túl régen ahhoz, hogy datálni lehessen, de szájhagyomány útján generációkon át öröklődtek.
A korai indián néphitben a baglyok bölcsességet és segítőkészséget képviselnek, és prófétai képességekkel rendelkeznek. Ez a téma visszatér Aesopus meséiben és a görög mítoszokban és hiedelmekben. A középkorra Európában a bagoly a boszorkányok társává és a sötét, magányos és profán helyek lakójává, bolondos, de rettegett kísértetté vált. A bagoly megjelenése éjjel, amikor az emberek tehetetlenek és vakok, összekapcsolta őket az ismeretlennel, hátborzongató hívása előérzetet és félelmet keltett az emberekben: közelgett a halál, vagy valami gonoszság közeledett. A tizennyolcadik században a baglyok zoológiai vonatkozásait közeli megfigyeléssel részletezték, csökkentve az e madarakat övező rejtélyt. A huszadik században – legalábbis nyugaton – a babonák megszűntek, és a bagoly visszatért a bölcsesség szimbólumának szerepébe.
A baglyok a görög & római mitológiában
Az ókori Görögország mitológiájában Athéné, a bölcsesség istennője annyira lenyűgözte a bagoly nagy szeme és ünnepélyes megjelenése, hogy miután elűzte a pajkos varjút, megtisztelte az éjszakai madarat azzal, hogy a tollas lények közül kedvencévé tette. Athéné madara egy kisbagoly (Athene noctua) volt. Ez a bagoly védett volt, és nagy számban lakta az Akropoliszt. Úgy tartották, hogy egy mágikus “belső fény” adta a baglyoknak az éjszakai látást. Athéné szimbólumaként a bagoly védelmező volt, elkísérte a görög seregeket a háborúba, és díszítő ihletet adott a mindennapi életükhöz. Ha egy csata előtt egy bagoly repült a görög katonák fölött, azt a győzelem jelének tekintették. A kis bagoly az athéni kereskedelmet és a kereskedelmet is szemmel tartotta érméik hátoldaláról.
Egy athéni tetradrachma Kr. e. 499 utánról. CC BY-SA 3.0 Forrás
A korai Rómában egy ház ajtajára szegezett döglött bagoly elhárított minden rosszat, amit állítólag korábban okozott. A bagoly huhogását hallani a közelgő halált jelezte. Julius Caesar, Augustus, Commodus Aurelius és Agrippa halálát állítólag mind megjósolta egy bagoly.
“…tegnap, az éjszaka madara még délben is ült a piactéren, huhogva és rikoltozva” (Shakespeare “Julius Caesar” című művéből)
A római hadsereget egy bagoly figyelmeztette a közelgő katasztrófára a Charrheánál, az Eufrátesz és a Tigris folyók közötti síkságon elszenvedett vereség előtt.
A második századi jövendőmondó, Artemidorus szerint Bagolyról álmodni azt jelentette, hogy az utazó hajótörést szenved vagy kirabolják.
Egy másik római babona szerint a boszorkányok bagollyá változnak, és a csecsemők vérét szívják.
A római mitológiában Proserpinét (görögül: Perszephoné) Plútó (görögül: Hádész), az alvilág istene akarata ellenére az alvilágba vitte, és megengedték neki, hogy visszatérjen anyjához, Cereshez (görögül: Demeter), a földművelés istennőjéhez, feltéve, hogy nem eszik semmit, amíg az alvilágban van. Aszkalpusz azonban meglátta őt egy gránátalmát szedni, és elmondta, mit látott, és bajáért bagollyá változtatták – “egy lomha rikácsoló bagollyá, egy undorító madárrá”.
Baglyok az angol folklórban
A pusztai bagoly körüli folklór jobban fel van jegyezve, mint a legtöbb más bagolyé. Az angol irodalomban a pusztai bagolynak baljós hírneve volt, valószínűleg azért, mert a sötétség madara volt, és a sötétséget mindig a halállal társították. A tizennyolcadik és tizenkilencedik században Robert Blair és William Wordsworth költők a pusztai baglyot a kedvenc “végzet madaraként” használták. Ugyanebben az időszakban sokan úgy hitték, hogy egy beteg ember ablaka mellett elrepülő bagoly rikoltása vagy hívása a közelgő halált jelenti.
A pajzstetőt Angliában az emberek az időjárás előrejelzésére is használták. A sikoltozó bagoly hideg időjárást vagy vihar közeledtét jelentette. Ha rossz idő esetén hallották, az időjárás megváltozását jelezte.
A 19. századig fennmaradt az a szokás, hogy egy baglyot szögeztek a pajta ajtajára, hogy elűzzék a gonoszt és a villámlást.
Egy másik hagyományos angol hiedelem szerint, ha egy fán lévő bagoly körül sétálsz, az addig forgatja a fejét, hogy figyeljen, amíg ki nem tekeri a saját nyakát.
A korai angol népi gyógymódok közül az alkoholizmust bagolytojással kezelték. Az italozónak nyers tojást írtak fel, és úgy gondolták, hogy az így kezelt gyermek életre szóló védelmet kap a részegség ellen.
A hamuvá főzött bagolytojást a látásjavító főzetként is használták.
A bagolylevest szamárköhögésben szenvedő gyermekeknek adták.
Odo of Cheriton, egy kenti prédikátor a 12. században így magyarázta, hogy a bagoly miért éjszakai állat: A bagoly ellopta a rózsát, amely a szépségért járó díj volt, és a többi madár azzal büntette, hogy csak éjszaka engedte előjönni.
Az észak-angliai részeken szerencsét hoz, ha valaki baglyot lát.
A bagoly az amerikai indián kultúrában
A különböző amerikai indián törzsek között sokféle hiedelem él a bagollyal kapcsolatban. Az alábbiakban bemutatunk néhányat ezek közül a hiedelmek közül.
Egy indián legenda szerint a “Spedis Bagoly” faragványt egy sziklára helyezték, hogy védelmet nyújtson a “vízi ördögök” és a szörnyek ellen, amelyek a vízbe ránthatják az embert. A sziklán lévő bagoly azt is jelezhette, hogy az adott hely a halászathoz tartozik.
Az apacs indiánok számára a bagolyról való álmodozás a közelgő halált jelezte.
A cseroki sámánok a keleti siklóbaglyokat tanácsadóként becsülték, mivel a baglyok büntetésként betegséget hozhatnak magukkal.
A cree nép úgy hitte, hogy a boreális bagoly füttye a szellemek hívása. Ha valaki hasonló füttyel válaszolt, és nem hallott választ, akkor hamarosan meghal.
A dakota hidatsa indiánok a gyöngybaglyot a bátor harcosok védőszellemének tekintették.
A hopis indiánok a gyöngybaglyot a halottak istenének, a tüzek őrzőjének és minden föld alatti dolog gyengédjének tekintik, beleértve a magok csírázását is. Az ő nevük az ásóbagolyra Ko’ko, ami azt jelenti: “A sötétség figyelője “Azt is hitték, hogy a fülesbagoly segít az őszibarackjuk növekedésében.
Az inuitok úgy hitték, hogy az erdei fülesbagoly egykor egy fiatal lány volt, aki varázslatos módon hosszú csőrű bagollyá változott. A bagoly azonban megijedt, és nekifutott egy ház oldalának, ellapítva az arcát és a csőrét.
A boreális baglyot “vaknak” is nevezték, mert nappal szelíd volt. Az inuit gyerekek háziállatot csinálnak a boreális baglyokból.
Az északnyugati partvidék kwagulth őslakosai úgy hitték, hogy a baglyok képviselik mind az elhunyt személyt, mind az újonnan szabadult lelkét.
A kwakiutl indiánok meg voltak győződve arról, hogy a baglyok az emberek lelkei, és ezért nem szabad őket bántani, mert amikor egy baglyot megölnek, az a személy is meghal, akihez a lélek tartozott.
A lenape indiánok úgy hitték, hogy ha egy bagolyról álmodnak, az a védelmezőjükké válik.
A menominee indiánok úgy hitték, hogy a nappal és az éjszaka egy fűrészbagoly (Totoba) és egy nyúl (Wabus) közötti beszélgetés után jött létre. A nyúl győzött, és a nappali világosságot választotta, de a legyőzött bagoly javára megengedte az éjszakai időt.
A québeci Montagnais nép úgy hitte, hogy a fűrészbagoly volt egykor a világ legnagyobb baglya, és nagyon büszke volt a hangjára. Miután a Bagoly megpróbálta utánozni egy vízesés zúgását, a Nagy Szellem megalázta a Fűrészes Baglyot azzal, hogy apró Bagollyá változtatta, amelynek éneke olyan volt, mint a csöpögő víz.
Az arizonai Mojave indiánok szerint az ember a halála után Bagoly lesz, ami egy átmeneti állapot, mielőtt vízibogárrá, és végül tiszta levegővé válik.
A navajo legenda szerint a teremtő Nayenezgani azt mondta a Bagolynak, miután megalkotta “…az elkövetkező napokban az emberek hallgatni fognak a hangodra, hogy megtudják, mi lesz a jövőjük.”
A kaliforniai newukok úgy hitték, hogy a halál után a bátor és erényes emberek nagy szarvú baglyokká válnak. A gonoszok viszont arra voltak kárhoztatva, hogy pajtabagolyokká váljanak.
A Sierrában az őslakosok úgy hitték, hogy a nagy szarvacskák elfogják a halottak lelkét, és az alvilágba viszik őket.
A tlingit indián harcosok nagyon hittek a bagolyban; bagolyként huhogva rohantak a csatába, hogy önbizalmat adjanak maguknak, és félelmet keltsenek az ellenségben.
Egy Zuni legenda szerint a fülesbagoly hogyan kapta pettyes tollazatát: a baglyok egy szertartásos tánc során fehér habot öntöttek magukra, mert kiröhögtek egy prérifarkast, amely megpróbált csatlakozni a tánchoz. A zuni anyák egy bagolytollat tesznek a csecsemő mellé, hogy segítsenek neki elaludni.