Mik voltak ezek az alagutak és hogyan jöttek létre az alagútpatkány katonák?
A második világháború idején a vietnamiak építettek először földalatti alagutakat a japán invázió ellen. Az 1940-es és 1950-es években a vietnamiak kibővítették ezeket az alagutakat, hogy elrejtsék a Viet Ming néven ismert nacionalista gerillákat. Ezek a gerillák Franciaország gyarmati hatalma ellen harcoltak. Nguyen Quot őrnagy, egy tiszt, aki tíz évet töltött ezekben az alagutakban, megjegyzi, hogy 1948-ra “már alagútrendszert ástak: minden családnak, minden falunak volt egy alagútja, amely összekötötte a többivel”. Mire az amerikai hadsereg megérkezett, már több mint kétszáz kilométer volt.”
Az amerikaiak kezdetben vadászkutyákat használtak az ellenség felkutatására. Miután a vietkongok rájöttek, hogy mi történik, ugyanazt a szappant kezdték használni, mint az amerikaiak. Így ugyanolyan szaguk volt, mint a vietkongoknak, és a kutyák képtelenek lettek bemérni az ellenséget. Az amerikai hadsereg most alternatív intézkedéseket keresett. Az amerikaiak gyakran szőnyegbombáztak gyanús területeket, hogy megpróbálják kifüstölni az ellenséget. A bombák földrengéseket okoztak, amelyek tönkretették az alagutakat és szellőzőaknáikat. Ha ez nem kényszerítette ki az ellenséget, az alagutakban lévők helyette gyakran megfulladtak.
Az ellenség felkutatására tett közvetlenebb kísérletként az amerikai katonák hordozható turbinákat használtak, hogy CS-gázt fújjanak az általuk felderített alagútaknákba. A bent lévők ismét megfulladtak. Egy másik, gyakran alkalmazott módszerrel megpróbálták annyira elárasztani a területet, hogy az ellenség kétségbeesetten próbált menekülni, hogy elkerülje a fulladást. Ezt a taktikát alkalmazva sárga festéket adtak a vízhez, hogy a légi megfigyelők kiszúrhassák azokat a bejáratokat, amelyeket a szárazföldi csapatok nem vettek észre.
Mégis mindkét taktika nem volt olyan sikeres, mint remélték. Azt nem vették észre, hogy sok alagútba több réteget és ajtót építettek be, hogy megakadályozzák az ilyen halálos áldozatok bekövetkeztét. A Vietkong 20-30 méterenként ferde szögben lefolyócsöves szellőzőaknákat épített, hogy megakadályozza az elárasztást. Az alagutakat cikk-cakkban is építették, hogy megakadályozzák, hogy az ellenség vegyi anyagokat öntsön be vagy golyókat lőjön ki nagy távolságra.
Az alagutak ebben a földalatti hálózatban átlagosan 1,2 méter szélesek és csak 0,8-1,8 méter magasak voltak. Ennek eredményeként egy katona föld alá küldése, akit alagútpatkánynak neveztek, gyakran volt a végső intézkedés, ha minden más módszer kudarcot vallott.