23.05.2019
A Görögországgal folytatott hosszas vita után Macedónia megállapodást írt alá arról, hogy Észak-Macedónia nevet változtat. Mindkét oldalon voltak politikai nyertesek és vesztesek, mondja Boris Georgievski, a DW munkatársa.
“A kompromisszum a torta olyan felosztásának művészete, hogy mindenki azt higgye, neki jut a legnagyobb szelet” – mondta egyszer Ludwig Erhard volt német kancellár. Megfelel ez Észak-Macedóniának és Görögországnak?
Ha a tökéletes kompromisszumot úgy definiáljuk, hogy senki sem nyer és senki sem veszít, akkor az Észak-Macedónia és Görögország közötti évtizedes névvita lezárása nem ebbe a kategóriába tartozik. Azért nem, mert nincsenek nyertesek és vesztesek. Ellenkezőleg. Az úgynevezett Preszpa-megállapodás, amely az Albánia, Görögország és Észak-Macedónia által közösen használt tavakról kapta a nevét, véget vetett a világ egyik leghosszabb és legbizarrabb vitájának: két szomszédos ország konfliktusának a történelem, az identitás és a terület miatt. A világ sok más részén ezeket a kérdéseket történészek, szociológusok vagy antropológusok vitatták volna meg és esetleg rendezték volna. De a Balkánon minden probléma a politikával kezdődik és végződik. Így a vita megoldása sokáig valószínűtlennek tűnt, és még ma, a sikeres lezárás után is kivételnek tűnik Winston Churchill híres idézete alól, amelyet sokan szabályként értelmeznek a Balkánról, mint olyan régióról, amely több történelmet termel, mint amennyit el tud fogyasztani.
A balkániak természetesen továbbra is egy jobb és dicsőségesebb múlt után fognak kutatni – erre tökéletes példa a névegyezséget még mindig ellenző észak-macedóniai és görögországi nacionalisták -, de a Preszpa-megállapodás mindkét ország és a régió számára valami egyedit kínál: esélyt egy jobb és dicsőségesebb jövő építésére.
Bővebben: Észak-Macedónia névváltoztatása hatályba lép
Egyszerűen szólva, ez a kompromisszum nyerteseket és veszteseket is hozott. A Zoran Zaev és Alexis Tsipras miniszterelnökök által vezetett szkopjei és athéni kormányok egyértelműen az első kategóriába tartoznak. Kockáztatták politikai jövőjüket, és társadalmuk nacionalistái által vezetett erős ellenállással és gyakran erőszakos tiltakozásokkal szembesültek. Az Ewald von Kleist-díj, amelyet Tsipras és Zaev az idei müncheni biztonsági konferencián kapott, jogos jutalom volt a közeledési politikájukért.
Nézet Szkopjéból és azon túlról
Észak-Macedónia számára a megállapodás megnyitja az utat a teljes jogú NATO-tagság felé, és esélyt ad arra, hogy végre megkezdhesse a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. Maguk a macedónok régóta úgy tekintettek mind a NATO-ra, mind az EU-ra, mint a kis, tengerparttal nem rendelkező balkáni ország stabil és virágzó jövőjének biztosítékára. Most az új generációnak végre lehetősége lesz arra, hogy abbahagyja a történelmi árkok ásását, és elkezdje a jövő tervezését.
A történelmi megbékélés lehetőséget ad Görögországnak arra is, hogy végre lezárjon egy olyan fejezetet, amely számos politikai válságot eredményezett az elmúlt 28 évben, mióta a (volt) Macedón Köztársaság kikiáltotta függetlenségét a volt Jugoszláviától. Egy problémás szomszéd helyett Görögországnak most egy szövetségese van az északi határán, ami nem kis teljesítmény, figyelembe véve a többi szomszédos országgal, mindenekelőtt Törökországgal fennálló kényes kapcsolatait. Az alku a görög kormány stratégiáját szolgálja, hogy “vezető erővé váljon a Balkánon és a kelet-mediterrán térségben”, ahogyan azt Csiprasz miniszterelnök tavaly decemberben kijelentette.
Bővebben: A tágabb balkáni és délkelet-európai kontextusban a Preszpa-megállapodás és Észak-Macedónia NATO-csatlakozása javítja a regionális stabilitást olyan időkben, amikor a múlt szellemei azzal fenyegetnek, hogy elszabadulnak – és különösen a koszovói kérdés várható megoldásának fényében – a Szerbiával javasolt területcserével vagy anélkül.
Egy győzelem az EU számára
A megállapodás végül, de nem utolsósorban az EU-nak ad valamit, amivel dolgozhat a nyugat-balkáni régióban. Olyan példát mutat, amelyet Brüsszel felhasználhat a Koszovó és Szerbia közötti vita leküzdésére és a boszniai rejtély megoldására.
A határ mindkét oldalán a nacionalisták a kompromisszum egyértelmű vesztesei. Észak-Macedóniában és Görögországban is foggal-körömmel harcoltak azért, hogy a vita tovább éljen. Évtizedeken keresztül a vita volt a modus vivendi és a modus operandi is. Enélkül üres kézzel maradnak a hazai és külföldi ellenségek és populista témák hajszolásában.”
Boris Georgievski